RETRO RÁDIÓ

Varnus Xaver párja titokban vetette el közös gyereküket

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 10. 22. 16:30

Hiába halmoz sikert sikerre a szakmájában, a magányosan élõ orgonamûvész magánéletén évek óta átok ül. Házasságai mind kudarcba fulladtak, külföldön élõ két gyerekét évek óta nem látta. Nagy szerelme pedig titokban úgy döntött, nem vállalja közös kisbabájukat.

Egykor még nagy családra, házasságra és gyerekekre vágyott Varnus Xaver, ma azonban már úgy érzi, örök magányra van ítéltetve. Az orgonaművész sikert sikerre halmoz a szakmájában, a magánélete azonban korántsem alakult ilyen szerencsésen. Az egyedül élő zenész még felnőttként is képtelen volt elszakadni az anyukájától, akivel 12 éves koráig együtt is aludt. Ez a kötődés pedig megmérgezte későbbi házasságait.

Xaver, akit mindig is fura csodagyereknek tartottak, Kanadába is követte szüleit, ahol beleszeretett egy nála 14 évvel idősebb brit nőbe, és 19 évesen már karjaiban tartotta első gyermekét. Imádott szülei később visszaköltöztek Magyarországra, a zenésznek viszont maradnia kellett.

Aztán mégis elvált, és egy francia nő mellett kereste a boldogságot, aki életet adott második fiának. Xaver azonban nem titkolja, hogy sosem volt jó apa.

„Gyereknevelésből megbuktam, inkább nagyon szoros barátjuk lettem”

- vallotta be a Bestnek a csodabogárnak tartott zenész, aki nem tagadja, jobban kötődött anyukájához, mint a feleségeihez.

Mégsem vágyott másra, csak egy gyerekre, aki mellette marad, akit fel is nevelhet. Erre minden esélye megvolt, amikor beleszeretett egy fiatal orvoslányba, aki később várandós is lett. Xaver boldogságának azonban a nő egy nem várt, súlyos döntése vetett véget.

„Ott ült az ágyon, és sírt. Ekkor tudtam meg, hogy terhes volt, és a megkérdezésem nélkül elvetette a gyermekünket. Az a nap egyike volt életem kis halálainak”

- idézte fel a zenész a lapnak élete egyik legmegrázóbb pillanatát.

Az orgonista azóta is magányosan él, és nem tagadja, hogy titokban néha elsírja magát. Attól retteg ugyanis, hogy hamarosan a szüleit is elveszíti, és végleg egyedül marad.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.