Létrehozva: 2015.05.02.

Ettől retteg a Viszkis

Tizenhárom évet ült börtönben, majd szabadulását követõen jó útra tért, és új életet kezdett. Egyetlen parája azonban maradt, és ettõl még a börtönnél is jobban retteg.

Ambrus Attila egy szerethető zsivány, akinek csodák kerülnek ki kezei alól, és akit durva eszközökkel formált az élet mai képére. Egyetlen dologtól viszont még a börtönnél is jobban retteg…

Retteg attól, hogy lebénul

Ambrus Attila - vagy, ahogy a köznyelvben elhíresült: a Viszkis – tizenhárom évet töltött rablásért a börtönben, majd szabadulását követően új életet kezdett. Jelenleg kerámiákat készít, és ahogy ő maga is fogalmaz, próbál tisztességesen élni és „visszatérni” a társadalomba.

Nem értem a magyar néplelkületet, hiszen mégiscsak bűnöző voltam. Olyan súlyos bűncselekményeket követtem el, ami összességében minden társdalomban egyfajta kitaszítást eredményez. De engem valamilyen okból szeretnek, vagy legalábbis elfogadnak. Ez a legfontosabb számomra. Leültem a magamét, megbűnhődtem. Tiszta a lelkiismeretem – árulta el a Star magazin exkluzív interjújában Ambrus Attila, aki jelenleg rendezvényről rendezvényre járja az országot munkáival.


Mindig is egy „fekete holló” leszek, akit talán azért nem fogad be a szakma, mert a nevem révén úgymond jobb a marketingem. Pedig mindenért keményen megdolgoztam. Hat éven keresztül egy olyan pincében alkottam, ahol nem volt ablak, és télen-nyáron 50-60 fok volt. Nincs mit irigyelni ezen. Remélem, az emberek látják, hogy megpróbáltam felállni – meséli Ambrus, akinek nem csak lelkileg okoz nehézséget a „talpra állás”.

Csípőműtétre lenne szükségem

Hét évig deszkán aludtam a börtönben - így vezekeltem. Másrészt tízezer kilométert futottam a 20X6 méteres udvaron – és közben elkopott a csípőm. Csípőműtétre lenne szükségem, de túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy megoperáltassam. Rettegek attól, hogy nyomorék maradok. Amitől még jobban rettegek, hogy annyira lebénulok, hogy nem tudom megölni magam, ha ez bekövetkezik – árulta el Attila, aki bár jelenleg a családalapításon is gondolkozik, rengeteg mindent szeretne előbb rendezni az életében.

Meghalni hazamegyek Erdélybe

Szeretnék egy családot. Szeretnék nyugodtan élni. Szeretnék szakmailag elismert keramikus lenni. Ez a három legfontosabb vágyam a jövőmre nézve, ebben a sorrendben. Nekem ez a hazám, magyar embernek tartom magam. Lehet, hogy meghalni hazamegyek Erdélybe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy vasi férfi vett magának egy hamis jogsit, amit ezután tett, azt a rendőrök is alig hitték el - fotó

origo.hu

Egy szál semmiben gyönyörködik a havas tájban Tápai Szabina - kép

life.hu

Julia Roberts ikrei 19 évesek lettek: a színésznő ritka fotót osztott meg róluk

hirtv.hu

A Fidelitas tagjai Brüsszelben demonstráltak

ripost.hu

Feketébe borult Stohl András oldala: gyászol a TV2 sztárja

vg.hu

Megcsúszott a forint, innen nagyot zuhanhat a kurzus

origo.hu

Kiment a férfi a kertbe, majdnem halálra rémült attól, amit ott látott - videó

mindmegette.hu

Ezekben az órákban a legforgalmasabb a Lidl: jól jársz, ha elkerülöd ilyenkor a boltot

vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

life.hu

Csoda összetevőkből állította össze legújabb termékcsaládját a kozmetikai cég(x)

life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Jákob Zoli 5 millióval száll be a hatalmas akcióba

LELKIZŐ

„Egyre többször gondolkodom azon, egyáltalán megérem-e a következő karácsonyt…” – Íme Galambos Erzsi szívszorító interjúja

LELKIZŐ

Baleset a Nemzetiben: Ezt mondta Szász Júlia az erkélyről, amiről a mélybe zuhant – fotó

LELKIZŐ

Az egész ország erre várt: Tóth Gabi megtörte a csendet, kitálalt válásának valódi részleteiről

LELKIZŐ

"A sors nem akarta, hogy összejöjjön" – Örökbefogadásról vallott Miklósa Erika – Videó

LELKIZŐ

Meglepő titok derült ki Debreczeni Zita és Gianni kapcsolatáról

LELKIZŐ

Csuti nyilvánosan kért segítséget, fontos dologról van szó

LELKIZŐ

„Inkább legyek dagadt tehén, vagy ronda, mintsem vak” - durván beszóltak Agárdi Szilvinek