10°C
19°C

Valéria névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kidobták a kocsmából, dühében az épületbe hajtott autójával a tini

Létrehozva2026. 04. 07. 09:00

A 18 éves többször is nekiment az épületnek majd elmenekült.

Felfoghatatlan eseménynek lehettek szemtanúi annak brit kocsmának a szemtanúi, akik azzal kellett szembesüljenek április 4-én, szombaton hajnalban, hogy egy tini az autójával az utcafronti vendéglátóhelyiségnek hajt. A 18 éves Frank Finn ugyanis úgy döntött, így vesz revansot a helyen azok után, hogy onnan kidobták őt, mert balhézott. Az esetben egy harmincas éveiben járó férfi, egy kidobó sérült meg súlyosan. Őt láb- és kar sérülésekkel szállították kórházba.

Kidobták a kocsmából, belehajtott a tini
Kidobták a kocsmából, belehajtott a tini. 

A tini egy fekete Seat Ibizábal hajtott az épületbe többször is. Tette miatt súlyos testi sértés kísérte és veszélyes vezetés vádjaival kell szembenézzen előzetes letartóztatást követően a bíróságon. 

 

Kidobták a kocsmából, belehajtott a tini

Az esetről videófelvétel is készült. Azon pedig jól látszik, hogy a szemtanúk rémülten, sikoltozva próbálnak menekülni a káoszban. Később egyikük elmondta, a pusztítás néhány pillanattal azután kezdődött, hogy a tinit egy rendbontás után kidobtak a helyről. Állításuk szerint Frank már korábban is balhézott a kocsmában. De a felvételekről az is kiderül, hogy a 18 éves először csak megáll autójával az épület előtt majd nagyjából tíz másodperc múlva felgyorsít és belecsapódik az épületbe. Ezt követően hátra tolatott majd újra gázt adott és másodszor is a falnak hajtott. 

Frank ezt követően fogta magát, majd nagy sebességgel elhajtott annak ellenére, hogy a Seat darabjai a megrongálódott épületből kiszakadt törmelék között maradtak, amelyek az úton ezt követően szétszóródtak, írja a The Sun.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.