RETRO RÁDIÓ

Azt hitte, csak influenza, két évre lebénult: „Nem tudok olyan anya és feleség lenni, amilyen szeretnék”

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 02. 23. 18:30

Az anya sem gondolta, hogy ez fog történni. Nem influenza volt a borzalmas betegség.

Vicki Purdey, a dorseti (Anglia) kétgyermekes édesanya 2024 márciusában még teljesen egészségesnek érezte magát, amikor influenzaszerű tünetek jelentkeztek nála: láz, erős fejfájás, izomfájdalom és fényérzékenység. Elmondása szerint eleinte azt hitte, csupán egy szezonális betegségről van szó.

Influenza
Nem egyszerű influenza volt a betegség.
Fotó: Shutterstock / hot magazin

Influenza mögött rejtőzött a legrosszabb

Állapota azonban néhány nap alatt romlott. Hányni kezdett, beszéde elmosódottá vált, ekkor 75 éves édesanyja, Julie hívta a brit segélyhívót, a 999-et. Purdeyt április 1-jén szállították be a Poole Kórházba, miután az orvosok kérésére nem tudta az állát a mellkasához érinteni. Vizsgálatok és gerinccsapolás után kiderült: vírusos agyhártyagyulladása van.

Amikor meghallottam a meningitis szót, úgy éreztem, mintha elütött volna egy vonat

 – mondta. A kórházban antibiotikumokat kapott, mivel szervezete részben leállni készült.

A kezelés alatt furcsa tünetek jelentkeztek: elveszítette mozgáskoordinációját, rövid távú memóriája romlott, és volt, amikor nem ismerte fel a szomszédját. Egy hét után hazaengedték, de április 15-én visszakerült a kórházba kiújuló agyhártyagyulladással.

Kiderült, hogy a fertőzés súlyosan károsította az agy idegpályáit, így nagyrészt elveszítette lábai fölött az irányítást. További vizsgálatok után funkcionális neurológiai rendellenességet (FND) diagnosztizáltak nála, amely az agy jelátviteli zavara miatt érzékelési és mozgási problémákat okoz. Az orvosok eleinte néhány hetes felépüléssel számoltak, ám két év telt el, és Purdey továbbra is kerekesszékre szorul. Deréktól lefelé alig érez valamit, függetlensége jelentősen csökkent. Emellett agyi köddel és napi mintegy húsz szemrángással is küzd, írja a People.

Rendszeresen jár fizioterápiára, és folyamatosan dolgozik mozgásképessége javításán. Időnként visszaesik, olyankor pedig ismét újra kell tanulnia járni, 

Soha nem gondoltam volna, hogy agyhártyagyulladás lesz. Sokan azt hiszik, ez csak csecsemőket és fiatalokat érint, pedig nem így van. Majdnem az életembe került, és vannak napok, amikor nem tudok olyan anya és feleség lenni, amilyen szeretnék

 – mondta. Hozzátette: az FND-ben szenvedők számára kevés az elérhető támogatás, pedig egyre többen érintettek. Reméli, története segít felhívni a figyelmet az agyhártyagyulladás és az FND tüneteire.

Nem vagytok egyedül

 – üzente.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.