
"Nem tudtam, láthatom-e felnőni a gyerekeimet" - torokfájásnak hitte, rákkal diagnosztizálták a családanyát
Már kétszer kiújult a nőnél a rák.
Torokfájásnak indult, gyógyíthatatlan betegség lett belőle. Rémálmait éli ugyanis az a kétgyermekes édesanya, akinek makacs torokfájását mielóma, vérképzőszervi rák okozta. Az 50 éves Debnél azonban a diagnózis szerencsére betegsége korai szakaszában történt. És habár azt legyőzte, a rák első, 2009-es diagnózisa óta kétszer is kiújult nála. Épp ezért van, hogy attól tart, nem láthatja majd felnőni gyermekeit.

Rákkal diagnosztizálták a torokfájással küszködő anyát
Miközben az életéért küzd, Deb szabad perceit arra szánja, hogy minél több pénzt tudjon gyűjteni olyan szervezeteknek, akik a mielómát kutatják. Saját tapasztalatából ugyanis tudja, milyen fontos a korai diagnózis. És habár túlélői bűntudata van ez miatt, nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy immáron 16 évet kapott még az élettől kórmegállapítása óta. Ezzel pedig reményt akar adni másoknak.
Ha arra gondolok, hány barátot veszítettem el útközben, és hogy az ő családjaik miről maradtak le, rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy a mielómám lassabban és kevésbé agresszíven halad előre. Láthattam, ahogy a gyerekeim megünneplik a nagy születésnapjaikat, figyelhettem a fiamat a barátnőjével, és a lányomat, amint mentőápolóvá válik. Ezek mind olyan dolgok, amelyekről a diagnózis idején csak álmodhattam. Nagyon szerencsésnek és áldottnak érzem magam, hogy mindezt megélhettem
- jelentette ki Deb, aki azok után ment orvoshoz, hogy úgy érezte, egy golflabda méretű duzzanat miatt fáj a torka. Ezt követően pedig egy vérvétel sajnos ki is mutatta: rákos. Ekkor 34 éves volt.
A mielómával való együttélés mindannyiunk számára hullámvasút a családban. Másoknak mégis azt mondanám: próbáljatok meg pozitívan gondolkodni, amikor csak lehet, mert bármit is olvas az ember, szeretném azt hinni, hogy az olyan történetek, mint az enyém, azt mutatják: mindig van remény
- idézte őt a Mirror.







