RETRO RÁDIÓ

Elvesztette a memóriáját, teljesen elfelejtette párját egy fiatal nő

Létrehozva2025. 09. 20. 14:30

Barátjának újra be kellett mutatkoznia neki. A nő elfelejtett az életéből 5 évet.

Georgia Lee 22 éves volt, amikor az élete örökre megváltozott. Az angol nő elvesztette a memóriáját az életének utolsó 5 évéről. Georgia azt hitte, hogy még mindig 17 éves és gimnáziumba jár. Valójában már végzett a főiskolán is és egy boldog párkapcsolatban élt egy férfivel, akit nem ismert fel.

fejfájással kezdőtött, elfelejtett 5 évet az életéből
Elfelejtett 5 évet az életéből a fiatal nő  Fotó: Maridav / Shutterstock

Teljesen elfelejtette párját a fiatal nő

A fiatal nő problémája 2018-ban kezdődött, két héten át tartó erős fejfájás miatt fordult orvoshoz, de néhány fájdalomcsillapítóval hazaküldték.

Két héten keresztül állandóan ugyanazon a helyen fájt a fejem. Többször elmentem az orvoshoz, de csak adtak néhány gyógyszert, majd hazaküldtek.

Az állapota gyorsan romlott és a kognitív funkciói is kezdtek leépülni. A nő egy zavaros üzenetet küldött párjának, ezért a férfi felhívta a nő apját, hogy nézze meg, minden rendben van-e.

Georgia édesapja zavart állapotban talált rá lányára. A nő nem tudta, hol van, vagy kicsoda. Az apa a kórházba rohant gyermekével, a nő még aznap este rohamot kapott és elvesztette az emlékei nagy részét.

A nő elfelejtette, hogy főiskolára járt és megkapta a diplomáját, valamint nem emlékezett a jogosítványa megszerzésére sem. Georgia ezen felül nem emlékezett barátjára sem. A férfi teljesen idegen volt számára.

A nő súlyos agyvelőgyulladásban szenvedett. A betegség az agynak általában egy bizonyos pontján jelen lévő gyulladásos állapot. Kialakulásának többféle oka is lehet: okozhatja vírus vagy baktériumfertőzés. Ha nem kezelik időben, akkor a betegség halálos is lehet.

A nő négy hetet töltött a kórházban, ez idő alatt a barátai és családja képeken és történeteken keresztül próbálták visszahozni a memóriáját. Sajnos sosem tértek vissza az emlékei, újra meg kellett tanulnia vezetni és párjának is újra be kellett mutatkoznia. A pár azóta eljegyezte egymást a kiesett évek ellenére - írja a Mirror.

Nagyon kedves és megértő volt, teljesen előről kezdte és bemutatkozott.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.