
Kisbabát sodort veszélybe egy anya: „Mozdulatlan volt, és teljesen biztos voltam benne, hogy halott”
Majdnem megölte kisbabáját egy édesanya egy véletlen baleset miatt.
Egy londoni édesanya döbbenetes történetét osztotta meg a közösségi médiában, amelyben arra figyelmeztet más szülőket, hogy legyenek sokkal körültekintőbbek. Lauren Parker szerint saját gondatlansága miatt került életveszélybe mindössze négyhetes lánya – az eset után pedig „kétségbeesetten sikított”.

Lauren, akinek ma már 13 éves lánya, Brooke, akkoriban édesanyjával élt, amikor megtörtént a rémisztő baleset. „Este hét óra körül lehetett, és meg akartam fürdetni a lányomat. Miután befejeztük, bevittem a szobába, ahol ketten aludtunk. Felöltöztettem pizsamába, majd szoptatni kezdtem. El is aludt a karomban” – mesélte. A kislányt egy Mózes-kosárba fektette, majd felkapta, hogy lemenjen vele a földszintre, ahol édesanyja és testvére tartózkodott. A Mózes-kosár az anya kezében volt, miközben lefelé sétált a lépcsőn: ekkor a macskája a lába között rohant fel a lépcsőn, ami miatt majdnem elesett, de szerencsével határos módon sikerült talpon maradnia. Ekkor érte csak az igazi sokk: a kisbaba nem volt benne a Mózes-kosárban - olvasható a Daily Mail cikkében.
„Ott álltam ledermedve, mozdulatlanul. Nem tudtam elhinni, amit látok. Úgy gondolom, nem kiesett, hanem a kosár kibillent, és egyszerűen kigurult belőle.” Lauren annyira sokkos állapotba került, hogy meg sem tudott mozdulni, csak rémült sikoltozásba kezdett. „Olyan hang tört fel belőlem, amiről nem is tudtam, hogy képes vagyok kiadni. Sikítottam, majd kétségbeesve kiáltottam anyám nevét, hogy jöjjön segíteni.” A kisbaba addigra a lépcső aljára gurult, anyja és testvérei azonnal odarohantak. A kisbabát felvették, miközben az anya a lépcsőn maradt, teljesen összetörve. Azt hitte megölte a saját gyermekét. „Azért nem mentem le, mert azt hittem, megöltem őt. Mozdulatlan volt, és teljesen biztos voltam benne, hogy halott.”
Egy közeli barátjukat hívták segítségül, aki orvosként dolgozott, ő segített nekik eljutni a kórházba. Lauren végig pánikolt az úton, attól félt, hogy a gyermeke meghalt, teste végig élettelennek tűnt és sápadt volt. Ám a kórházi vizsgálatok megdöbbentő eredményt hoztak: a kisbaba teljesen épségben megúszta a történteket.
Az anya szerint fontos, hogy a szülők őszintén beszéljenek a hibákról is: „Bárcsak több anya osztana meg ilyen történeteket. Tudom, hogy nem tesszük, mert szégyelljük, és attól félünk, hogy elítélnek minket. Én is aggódom, hogy rossz anyának tartanak majd. De fontos megmutatni az anyaság félelmetes oldalát is, amiről senki sem beszél. Hibázunk, és ezek néha súlyos következményekkel járhatnak – néha pedig a szerencsén múlik, hogy nem történik tragédia.”






