RETRO RÁDIÓ

„Egyszerűen nem jutottak eszembe a szükséges szavak” - szokatlan migrén vezetett egy nő szörnyű diagnózisához

Létrehozva2025. 08. 27. 18:00

Egy kétgyermekes anya évekig azt hitte, csak makacs migrének kínozzák, míg végül egy vizsgálat döbbenetes felfedezéshez vezetett. Az orvosok szerint az agydaganat akár két évtizede is ott lehetett anélkül, hogy bárki tudott volna róla.

Egy kétgyermekes anyának azt mondták, hogy agydaganata akár 20 éven át is növekedhetett, miután 18 éves kora óta időnként véletlenszerű migrénektől szenvedett.

A nő szokatlan tünetei vezettek ahhoz a diagnózishoz, ami teljesen felforgatta életét.
A nő szokatlan tünetei vezettek ahhoz a diagnózishoz, ami teljesen felforgatta életét. (Képünk illusztráció) Fotó:  Pexels

A 39 éves Nikita Sterling látászavarokat és intenzív nyomással járó fejfájásokat is tapasztalt, de soha nem kért segítséget, mert ezek évente csak két-három alkalommal jelentkeztek. Ez így volt egészen 2024 októberéig, amikor a Medway-ben élő nő jelentős változásokat vett észre.

A migrének háromhetente jelentkeztek, és fokozódó nyomást érzett, mintha valaki vízzel töltené fel a fejét. A középiskolai pszichológiatanárként dolgozó nő, végül egy szülői értekezleten elveszítette a beszédképességét.

Egyszerűen nem jutottak eszembe a szükséges szavak, nagyon kínos volt

- mondta Nikita.

A kétgyermekes édesanya tünetei a következő hónapokban rosszabbodtak, de nehezen kapott időpontot orvoshoz, és nem tudott rávenni egy orvost sem, hogy figyeljen komolyabban a tüneteire. 2025 februárjában végül férje munkahelyi biztosításán keresztül egy magánorvoshoz fordult, aki neurológushoz irányította, de a legkorábbi időpont csak májusra szólt.

Úgy gondoltam, kibírom addig, legalább tudom, hogy látni fog valaki

- mondta az anyuka.

Azonban állapota rosszabbodott. Elájult, majd saját hányásában fekve ébredt, ami férjét, a 40 éves Dean-t, és gyermekeiket, a nyolcéves Sebastian-t és az ötéves Florence-t is aggasztotta. Egészsége miatt kénytelen volt felhagyni a munkájával.

Végül a nővére győzte meg, fizessen ki egy magán MRI-vizsgálatot.

Nagy családi nyaralásra készültünk, és a nővérem kérte, hogy csináltassam meg, hogy biztosan biztonságos legyen számomra a repülés. Szerencsére meg tudtam fizetni, de úgy gondolom, nagyon sokan vannak, akiknek erre nem lenne lehetőségük.

- mesélte Nikita.

Az MRI-t áprilisban végezték el, és néhány órával később már hívták is, hogy azonnal menjen a sürgősségire. A felvételeket a medwayi kórházba küldték, ahol az orvos közölte vele, hogy egy nagy daganat van a homloklebenyében, amelyről később kiderült, hogy meningeoma, egy nem rákos agydaganat.

Összetörtem, annyi időbe telt, mire idáig eljutottam. Sokkolt, hogy mekkora a daganat, és az összes fehér rész körülötte ödéma volt, ami a fejemben lévő nyomást okozta.

Nikitát a londoni King’s College Kórházba irányították, ahol egy idegsebész azt mondta, hogy a legjobb megoldás a műtét.

Ekkor még nem tudták, pontosan mi az, de minél tovább halogattuk volna, annál nagyobb kárt okozhatott volna.

Az anyuka április 22-én esett át egy négyórás műtéten, amely során eltávolították a daganatot. Az orvosok a műtét után arra jutottak, hogy a daganat akár már 20 éve is elkezdhetett növekedni.

Teljes megkönnyebbülést éreztem, amikor megtudtam, hogy jóindulatú. Ez volt a lehető legjobb kimenetel, igazán szerencsésnek érzem magam.

Az orvosok teljes egészében el tudták távolítani a daganatot, és a következő hetekben hat hónapos kontroll-MRI-vizsgálatra kerül sor. A műtét után jól felépült, de most sokkal könnyebben elfárad, amit nehéz neki kezelni. Migrénjei viszont megszűntek, látászavarára egy gyógyszert írtak fel neki, ami képes megakadályozni a rohamokat.

Nikita szeptembertől fokozatosan szeretne visszatérni a tanításhoz, miközben férje októberben a Climb the Capital kihívásban vesz részt, hogy pénzt gyűjtsön a The Brain Tumour Charity számára, három londoni felhőkarcoló lépcsőit megmászva - írja a The Sun.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.