
Túlélte, amit más nem – most bajnokként ír történelmet
Az orvosok csupán 15 százalék esélyt adtak a túlélésre. Sophia Gedgaudas mindössze 19 éves volt, amikor egy súlyos stroke teljesen megváltoztatta az életét.
2019-ben Gedgaudas a wisconsini Kenoshából San Franciscóba költözött, hogy pilóta legyen, miközben arról álmodott, hogy egy nap egy NFL-csapat pompomlánya lesz. Ám február 5-én, két nappal a Super Bowl után, miközben a családjával volt otthon, hirtelen stroke-ot kapott.

Édesanyja, Lily elmondása szerint a szülők a földön fekve találtak rá: teljesen lebénult, a szája pedig félrehúzódott. „Az egész családom odarepült, hogy együtt nézzük meg a meccset és együtt töltsük a hetet” – mesélte Sophia a DailyMailnek. A fiatal pilótajelöltet azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították: a stroke-ot egy örökletes betegség, a magas lipoprotein(a) szint okozta, amely veszélyesen megemelte a koleszterinszintjét. A lipoproteinek olyan fehérjék, amelyek zsírokat – például koleszterint és triglicerideket – szállítanak a szervezetben. Magas szintjük komoly kockázatot jelent a szív- és érrendszeri egészségre. Ezért az ebben szenvedők szívroham vagy stroke fokozott kockázatának vannak kitéve – még akkor is, ha egészségesen étkeznek és nem dohányoznak. Sophia esetében ez az állapot vérrögöt okozott az agyában, ami a stroke-hoz vezetett.
Teljes sokk volt. Egész életemben sportoltam – állami bajnok tornász voltam, fekete öves karatézó, versenytáncos és pompomlány. Senki nem gondolta volna, hogy magas a koleszterinszintem
– mondta Sophia.
Az orvosok először TPA-t (szöveti plazminogén aktivátor) írtak fel neki – ez a gyógyszer vérrögök oldására szolgál, például szívinfarktus esetén. Ám mivel a vérrög túl nagy volt, a szer nem hatott, így Sophia-nak trombektómián kellett átesnie – ez egy olyan beavatkozás, amely során egy katétert vezetnek fel a lágyéki artérián keresztül, hogy mechanikusan eltávolítsák az elzáródást. Bár az orvosok sikeresen eltávolították az életveszélyes vérrögöt, Sophia részlegesen megsüketült – a stroke az agy hallásért felelős részét is károsította.
A műtét és a teljes bénulás után három éven keresztül küzdött a felépülésért: újra kellett tanulnia járni, beszélni, enni és olvasni. Ebben az időszakban rengeteg pankrációt nézett, és egy nap úgy döntött, hogy elhagyja a pilóta- és pompomlányálmait – és birkózó lesz. Most, 25 évesen, így mesél erről:
Apukám bent ült velem az intenzíven, és birkózást tett be a tévében. Anyukám szerint az első alkalom, amikor újra elmosolyodtam, az egy wrestlingmeccs közben történt. Később a bátyám elvitt egy élő show-ra, és amikor kijöttünk, csak annyit mondtam: ’Ez az. Ezt fogom csinálni.’ Voltak napok, amikor fel sem akartam kelni. Haragudtam. Depressziós voltam. De a birkózás reményt adott. Célja lett az életemnek
2022-ben orvosi csapata végre zöld utat adott – Sophia pedig edzeni kezdett, hogy profi birkózóvá váljon. 2023-ban debütált, és rövid idő alatt kiemelkedő szereplővé vált: ma ő az Ohio Valley Wrestling (OVW) női bajnoka – abban a legendás szervezetben, amelyből John Cena, Dave Batista, Brock Lesnar és Randy Orton is indult.
OVW-tagként lenni mindent jelent számomra. Sokáig szégyelltem, hogy részlegesen süket vagyok. Gyengeségnek éreztem. Nem akartam, hogy azt higgyék, korlátozott vagyok. De idővel rájöttem, hogy ez is én vagyok – és nincs benne semmi szégyellnivaló. Most már elfogadom. Alkalmazkodtam hozzá. Jól olvasok szájról, és a ringben automatikusan a jó fülemet fordítom a hang irányába, hogy halljam, amit kell. Folyamatosan figyelnem kell – de pont ez tesz erősebbé. Másként értelmezem a meccseket. Az ösztöneimre, a testbeszédre hagyatkozom. A jelenben kell lennem – és ez szerintem jobb előadóvá tesz






