RETRO RÁDIÓ

360 millió forintot ért egy házaspárnak az, amit "mindenes fiókjuk" alján találtak

Létrehozva2025. 05. 25. 20:30

A pár egy random fiókban találta meg a szerencsés szelvényeket.

Egy New Jersey-i pár milliomos lett, miután egy fiókban találtak egy rég elfelejtett lottószelvényt – írja a People.

Egy New Jersey-i pár milliomos lett, miután egy fiókban találtak egy rég elfelejtett lottószelvényt (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

A pár akkor talált rá a szerencsés szelvényre, amikor éppen rendet raktak otthonuk egyik "mindenes fiókjában", és annak mélyéből bukkantak elő az elfelejtett papírdarabok. Az egyik pedig egymillió dollárt (kb. 360 millió forintot) ért.

A Mercer megyében élő pár – akik névtelenek szerettek volna maradni – elmondta, hogy a Mega Millions szelvény az újév óta lapult a fiók mélyén, és csak nemrég találtak rá.

Miután megtalálták a szelvényeket, elvitték őket ellenőriztetni, és szerencséjükre az egyik valóban nyertes volt. Azt hitték, legfeljebb 10 ezer dollárt nyerhettek, de amikor meglátták, hogy egymilliót, alig hittek a szemüknek.

Amikor szknneltem őket, az első kettő azt írta "nem nyert" és keztem feladni a reményt, de amikor a harmadik nagy betűkkel kiírta, "nyertél" nem hittem a szemeimnek. Azt hittem, talán ezer vagy tízezer dollárt, de kiderült, hogy egy egész milliót nyertünk.

Amikor megkérdezték őket, mit terveznek kezdeni a pénzzel, azt válaszolták: félreteszik, hogy gyermekeiket meg tudják óvni az adósságoktól.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.