
16 éves diák követett el tömeges késelést egy finn iskolában
Az elkövető motivációja egyelőre nem ismert.
A Finnország déli részén található Pirkkala városban a rendőrség kedden őrizetbe vett egy 16 éves diákot, aki három embert megsebesített egy állami általános iskolában - jelentette a YLE finn közszolgálati hírcsatorna.

A hatóságok tájékoztatása szerint a támadás gyanúsítottja késsel rontott rá az áldozataira. Az egyik szülő elmondta, hogy a fiú szünetben szúrta meg a diáktársait, nem sokkal délelőtt 11 óra előtt.
Az ámokfutó fiút az iskola biztonságossági őriéi semlegesítették, majd a rendőrség kiérkezéséig a földön tartották.
A három sérült diákot kórházba szállították. A legfrissebb híradások szerint közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek, egyikőjük sincs életveszélyben.
Egyes sajtótermékek arról számoltak be, hogy a fiú hónapok óta készült a késes merényletre, mely során kifejezetten lányokat vett célba. Erről állítólag egy kiáltványt is feltöltött az internetre.
Az Iltalehti finn hírportál arról írt, hogy a fiú nekik is elküldte a szóban forgó kiáltványt a merénylet előtt fél órával, amiről tájékoztatták a rendőrséget. Ekkor a hatóságoknak még nem volt semmilyen információja az iskolában történt késelésről.
Nina Juurakko rendőrségi szóvivő ezeket az információkat nem kívánta kommentálni, azt ugyanakkor elmondta, hogy a gyanúsított élőben közvetítette a bűncselekményt az interneten, ahol mostanra széles körben elterjedtek a brutális képsorok.
Az iskola diákjai dél körül még az osztályaikban voltak – biztonságban. A rendőrség közlése szerint kedden délután 17 órakor tájékoztatót tartanak majd a történtekről.







