tóth gabi
Egyre inkább úgy tűnik, hogy már soha nem fogunk tudni megszabadulni az iszlamista terror okozta borzalmaktól.
A legutóbbi szilveszteri terrortámadás brutalitása sokakat megdöbbentett. A New Orleansban elkövetett, 14 halálos áldozatot és rengeteg sebesültet követelő iszlamista merénylet sokkolta egész Amerikát. A hatóságok az eset óta azt vizsgálják, hogy az egykori amerikai katonának - aki az évek során radikalizálódott - voltak-e segítői vagy követői. Amint arról beszámoltunk, a 42 éves Shamsud-Din Jabbar egy furgonnal hajtott az ünneplő tömegbe. Az autó hátuljára egy iszlám államos zászló volt rögzítve.
Az eset kísértetiesen hasonlít a németországi Magdeburgban elkövetett terrorcselekményre. Fontos azonban hozzátenni, hogy a magdeburgi esetnél még a mai napig vizsgálják az elkövető indítékait. A legolvasottabb német napilap, a Bild annak járt utána, hogy vajon újabb terrorhullám érheti-e el Európát. Szakértőként a londoni King's College terrorizmus szakértőjét kérdezték meg. Peter Neumann nem kertelt:
szerinte nem túlzás azt állítani, hogy az iszlamista terrorizmus visszatért!
Az Iszlám Állam által ihletett támadások és támadási kísérletek száma Nyugaton több mint egy éve ismét növekszik – méghozzá gyorsan. Csak Európában a dzsihadista tevékenység volumene megnégyszereződött 2023 októbere óta
- elemezte a Bildnek a kialakult helyzetet Neumann. A német lap megjegyzi, hogy a tendencia azt mutatja, sokan próbálhatják lemásolni a legutóbbi merényleteket. A számok azt mutatják, hogy az elmúlt hónapokban inkább Németországban volt jellemző a terroristák aktivitása, míg korábban az Egyesült Királyságban, Belgiumban és Franciaországban volt ez jellemző. Tavaly év végén szinte hetente volt egy (meghiúsított) támadási kísérlet a németeknél, legutóbb Hessenben volt egy nagyon komoly, ahol a támadók már beszereztek gépkarabélyt és lőszert is.
A terrorizmus-szakértő szerint a legtöbb merényletnél van egy közös pont. Nevezetesen az, hogy az elkövető az interneten radikalizálódott, aki aztán saját döntésére hajt végre támadást, amit aztán az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállal magára. Peter Neumann úgy véli, hogy fordulópontra van szükség a terrorizmus elleni küzdelemben.
Úgy gondolom, hogy sokkal erőteljesebben kell előtérbe helyeznünk a dzsihadizmus és a terrorizmus elleni küzdelmet, és erre sokkal jobban fel kell készítenünk hatóságainkat. Itt is fordulópontra van szükség.