kulcsár edina
Nagyon nehéz időszakot élt át az iskolában. Családja segítette át a rákon.
Saskia Rogers a tasmániai Hobartban élt és járt iskolába. Egy nap unalmában a szájpadlását fürkészte, és egy furcsa foltot talált, amelyet a nyelve súrolt. Akkoriban nem gondolt sokat rá, de idővel a folt egyre nagyobb lett, körülbelül borsónyi méretű csomóvá vált. Ekkor sem sejtette, hogy később rákkal kell megküzdenie.
A tinédzser a háziorvosához fordult. Elmondta neki, hogy a dudor nem akar elmúlni, és bár az orvos azt mondta neki, hogy figyeljen rá, nem kezdett el vészmadárkodni. Azonban alig egy évvel később Saskia dudora a négyszeresére nőtt. A háziorvos azonban ismét azt mondta neki, hogy ez valószínűleg semmiség, és azt tanácsolta, hogy bár nem rák, és nem kellene eltávolítani, de ha szeretné, hogy egy műtétet végezzenek el rajta, akkor eltávolítják, ha rgaszkodik hozzá. Saskia így emlékszik vissza:
A szakorvos utasítására CT-vizsgálatokkal követték nyomon, ahol azt mondták, hogy jóindulatú csomóról van szó, amelynek nincs rosszindulatú tulajdonsága. Váratlanul ért a hír, hogy a csomót nem kellett eltávolítani, és emlékszem, hogy az is váratlanul ért, amikor felkínálták a választható műtét lehetőségét.
A beavatkozást követően diagnosztizáltak nála aztán szájüregi rákot, szóval valami felett elsiklottak az orvosok. Nehezen ment az iskolába való visszailleszkedése, sőt, bár korábban rengeteg barátja volt, de azok, akikhez a legközelebb álltak hozzá, elfordultak tőle, miután rájöttek, hogy nem tudnak azonosulni a rák elleni harcával.
Saskiának három nagyobb műtéten kellett átesnie, köztük egy szájrekonstrukción, ami miatt nem tudott beszélni, mivel lyuk volt a szájában - írja a Lad Bible.
Ekkor javasolta az édesanyja, hogy csatlakozzon a Canteen nevű ifjúsági rákellenes jótékonysági szervezethez. A Canteenben találkozott olyan emberekkel, akik megértették a helyzetét és osztoztak fájdalmában. Most, 20 évesen a csoport ifjúsági nagykövete, és jelenleg arra vár, hogy 2025 februárjában elkezdhesse az ápolói szakot.