RETRO RÁDIÓ

"Az orvosom azt hitte, csak túl ideges vagyok – agytumorom lett 27 évesen"

Létrehozva2024. 12. 01. 09:30

Mindössze 27 évesen kellett farkasszemet néznie az agytumorral egy fiatal nőnek. Ráadásul az orvosok nem is gondoltak rá, hogy ekkora a baj.

Furán érezte magát, ezért orvoshoz fordult, ott azonban közölték a 27 éves nővel: nagy valószínűséggel pánikrohama volt. Kapott is rá gyógyszereket. Amikor az állapota nem javult, édesanyja vetette fel, hogy talán sokkal nagyobb a baj, és nem is az idegesség okozza. Az orvosok még ekkor is a nőtől várták volna el a diagnózist. Végül – hónapokkal később – kiderült a kegyetlen igazság: agytumor. A brit Jessie-Mae Lambert tavaly októberben kért először orvosi segítséget. Ő maga meg is nyugodott, hogy a pánikrohamokat tudják kezelni, anyja szerint azonban a lányának inkább epilepsziás rohama lehetett. Amikor újra orvoshoz fordultak, maga a doki támadta le azzal a fiatal nőt, hogy most akkor döntse el, hogy epilepsziás rohama volt vagy pedig pánikrohama.

Jessie-Mae Lambert, nORTHFOTO
Jessie-t agytumor kínozta, a háziorvosa mégis azzal nyugtatta eleinte: csak túl ideges, és pánikroham lett rajta úrrá  Fotó: Jessie Mae-Lambert / SWNS / Northfoto

Sajnos idén áprilisig kellett Jessie-nek várni arra, hogy rendesen kivizsgálják. Amikor kiderült, hogy egy hatalmas tumor van az agyán, azonnal megműtötték. Noha az operáció nem volt kockázatmentes – sztrókot is kaphatott volna közben, sőt, akár le is bénulhatott volna –, végül sikeresen eltávolították a daganat 40 százalékát. A maradékot hat hét intenzív, naponta esedékes sugárterápiával kezelték – ugyanakkor Jessie továbbra sem nyugodhat meg, ugyanis élete végéig kell rendszeres ellenőrzésekre járnia innentől.

Amikor az onkológusom megmutatta a felvételeket, azt az érzést nem lehet leírni. Az egész testemen pánik lett úrrá. Rémisztő volt ránézni anyura, és látni az ő kétségbeesését is. Meg kellett tanulnom, hogy nem mindenki lehet szerencsés

 – idézte fel a fiatal nő a diagnózis kegyetlen pillanatát a The Sun oldalának.

Jessie azóta nem csak a TikTokon dokumentálja a gyógyulását, de igyekszik a lehető legtöbb emberhez eljuttatni történetét, és a tanulságot, miszerint hallgatnunk kell a saját testünk jelzéseire és a megérzéseinkre. Azt is felfedte: az elmúlt hónapok során hat, hasonló helyzetbe került nő vette fel vele a kapcsolatot, akiket személyesen is segíthetett tanácsaival.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.