tóth gabi
Észérvekkel indokolta a nő a döntését. A karácsony szellemében válaszolt.
Egy négygyermekes anyuka kiállt az álláspontja mellett. Mindent megvett a lányának, ami a karácsonyi listáján szerepelt még akkor is, ha az összesen több mint 5000 dollárba (kétmillió forint) került.
A 34 éves Roxanne Loya mindössze 16 évesen szülte meg első gyermekét, akit mostani férjével közösen nevelnek, és miután szerény körülmények között nőtt fel, eltökélt szándéka, hogy olyan életet adjon a gyerekeinek, amilyen neki sosem adatott meg.
Az Arizona állambeli Phoenixből származó Roxanne kezdetben elvetette a vásárlási ötletet.-írja a Daily Mail.
A négygyermekes anyuka elmondta, hogy közhelyesen hangzik, de mivel a férjével mindketten nagyon szegényen nőttek fel, egyezséget kötöttek, hogy a mindent meg fognak adni a gyerekeiknek, hogy ne jussanak arra a sorsra, amire ő és a férje. Roxanne elmondta, hogy szinte mindent megvett, amit a gyerekeik kértek. Ezzel kapcsolatban az anya ezt mondta:
Anyukám azt hiszi, hogy őrült vagyok. Nagyon konzervatív családban nőttem fel, ahol az ünnepek alatt alsóneműt és zoknit kellett venni egymásnak. Ő azt hiszi, hogy őrült vagyok, amiért ennyire elkényeztetem a gyerekeimet, de mi ezt tudjuk biztosítani, és ez így van rendjén.
Roxanne lánya rendkívül szervezett karácsonyi ajándéklistát állított össze: a listáján szerepelt egy 98 dolláros Lululemon leggings, néhány Adidas Samba cipő, egy digitális fényképezőgép, digitális fotónyomtató és töltőport, 35 dollár érték feletti telefontok, valamint néhány csúcskategóriás sminktermék Charlotte Tilburytől és Carolina Herrerától. Még egy rendszert is létrehozott, hogy rangsorolja a legjobban vágyott tárgyakat: a legjobban várt ajándékokat lila betűkkel írta fel, és egy masnit tett melléjük. Roxanne viccesen megjegyezte:
El kell kezdenem jegyzetelni, és az ő kívánságlistájából merítve hozzá kellett tennem néhány dolgot a saját karácsonyi kívánságlistámhoz.
A videó megtekinthető Roxanne Loya TikTok oldalán.