RETRO RÁDIÓ

„Majdnem meghaltam” - Napi 30-szor hány, egy étkezésbe is belehalhat a kétgyermekes anya

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 10. 11. 08:30

Vámpírbetegség kínoz egy fiatal nőt.

„Vámpírbeteség” kínoz egy kétgyermekes édesanyát,  félő, hogy egyszer egy étkezésbe fog egyszerűen belehalni. A ritka betegség, az akut intermittáló porfíria miatt Phoenix Nightingale-nek mindenáron kerülnie kell a fokhagymát.

Garlic.,Cloves,Of,Garlic.,Peeled,Garlic,Cloves
Fotó: OShuma / Shutterstock

A 32 éves nő ugyanis „halálos rohamot” kaphat, ha túl sok fokhagymát eszik. Amikor mégis fogyaszt a fűszernövényből, akkor napi harmincszor is képes hányni, három napon át tartó erős fájdalmak törnek rá, valamint migrén és székrekedés is kínozhatja.

A fokhagyma fogyasztástól képes olyan durva rohamot kapni, hogy összeomlik az immunrendszere, ami miatt a teste sokkos állapotba kerül, ez azt jelenti, hogy akár a légzése is leállhat. Ennek következtében a kénben gazdag fokhagyma fogyasztása végzetes lehet a számára.

„A fokhagymában túl sok kén van, én pedig kénallergiás vagyok. Általában kerülöm a ként. A fokhagyma nagy mennyiségben vagy hosszabb ideig tartó fogyasztása végzetes lehet a számomra. Nem ettem fokhagymát, mióta diagnosztizálták. Az egyik rohamom 40 órán át tartott. Folyamatos hányás, eszméletvesztés, sikoltozás és sírás… Majdnem meghaltam” - mesélte ritka és egyedülálló állapotáról Phoenix.

A kétgyermekes anyuka azt mondja, hogy már csecsemőkora óta szenved a tünetektől, de nehezen tudott diagnózist kapni, mivel ez az állapot nagyon ritka. Emiatt életében már több mint 480 rohamot élt át, és azt mondja, hogy azok fájdalmasabbak voltak, mint a szülés. Phoenix számára hatalmas stressz, ha elmegy valahová étkezni, ugyanis aggódik az összetevők miatt. A fiatal nő a fokhagymán kívül nem ehet még vörös szőlőt, kávét vagy szóját, és egyáltalán nem fogyaszthat alkoholt sem.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.