tóth gabi
Az édesanya úgy döntött, nem árulja el két gyermekének a szörnyű diagnózist, inkább erős próbál maradni értük.
Szúró hátfájdalma miatt kért segítséget az orvosától egy édesanya, akit elküldtek annyival, hogy túl sokat emelgetni a gyermekét, ami miatt izomproblémája lehet. A 34 éves Jennifer McNeill teljesen összetört, amikor a fájdalmáról kiderült, hogy végzetes.
A skóciai kétgyermekes anyuka három hét fizioterápiát kapott. A fájdalma azonban egyre rosszabb lett, végül alig tudott már járni. Később kiderült, hogy negyedik stádiumú mellrákja van, ami átterjedt a gerincére, ahol egy daganata is nőtt. Ekkor már az orvosok nem tudták megoperálni, és most Jennifernek fel kell készülnie a halálra.
„A fájdalom olyan erős volt, hogy a földre kényszerített, és a páromnak kellett felemelnie, mert nem tudtam felállni. Elmentem a kórházba, ahol izomfájdalomnak könyvelték el a betegséget. Hónapokig teljes gyötrelemben éltem. Amikor a fájdalom először kezdődött, Aidan egyéves volt, Millie pedig kétéves. Az orvosok azt mondták, hogy valószínűleg megerőltettem, miközben emeltem őket” – mesélte teljes megdöbbenéssel Jennifer, majd hozzátette: „Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy a sok kórházi látogatás és a sok orvosnál tett látogatás után, hogy ez végzetes rák, és már túl késő volt bármit is tenni - már a hátamra is átterjedt, pedig a melleimmel már nem volt semmi bajom”.
Jennifernek több sugárkezelést és kemoterápiát ajánlottak fel, és az Enhertu nevű kemoterápiás gyógyszert szedte. Úgy döntött, hogy nem beszél a gyerekeinek a rákról.
„Csak annyit tehetek, hogy bátor arcot vágok, és úgy teszek, mintha jól lennék a gyerekeim kedvéért. Nem akarom megijeszteni őket, de a szomorú valóság az, hogy ők így ismerik az anyukájukat. Azt látják tőlem, hogy ágyban fekszem, fájdalmaim vannak és nem tudok járni. Most ez az életünk. Olyan sok csodálatos ember van az életemben, akik nagyon sokat támogattak. Őszintén szólva, ha a szeretet meg tudna menteni, már meggyógyultam volna” – zárta sorait teljes elkeseredettségében.