tóth gabi
Krónikus horkolással kereste fel orvosát egy édesapa, de, mint kiderült, sokkal nagyobb volt a baj.
Amikor Jim Allott orvoshoz fordult krónikus horkolása miatt, már gyanította, hogy valami komoly dologról van szó. Mint kiderült, obstruktív alvási apnoéban szenved, egy olyan állapotban, amikor alvás közben az érintett emberek légzése leáll.
Ennek ellenére a hadsereg veteránja megdöbbent, amikor egy alvásszakértő a vizsgálati éjszaka során több mint 600 alkalommal regisztrálta a légzésleállását.
„Az orvosom azt mondta, hogy Észak-Walesben nekem van a második legrosszabb alvási apnoém. Az egyetlen ember, akinek rosszabb volt nálam, egy 83 éves volt” – mesélte a 30-as évei végén járó Jim.
Jim azóta egy készülékkel alszik, ami finoman pumpálja a levegőt számára egy maszk segítségével. A gép célja, hogy javítsa a légzését azáltal, hogy megakadályozza a légutak összeszűkülését, javítva ezzel az alvása minőségét.
„Éjfélkor feküdtem le, és négykor keltem, ez volt a természetes alvásidőm. Soha nem éreztem magam fáradtnak. Csak amikor azt mondták, hogy viseljem a gépet, akkor vettem észre hirtelen a különbséget” - mondta Jim, akinek ezzel még nem értek véget a megpróbáltatásai.
Néhány évvel a diagnózis felállítása után Jim orvosai felfedezték, hogy végstádiumú dilatatív kardiomiopátiája van, egy olyan állapot, amelyben a szív megnagyobbodik, és nem képes hatékonyan pumpálni a vért. Pacemakert kapott, és egyértelműen igazolták, hogy alvási apnoéja miatt alakult ki ezen problémája.
Bár az obstruktív alvási apnoe (OSA) fáradtságot, hangulatingadozást és fejfájást okozhat, ha nem kezelik, az állapot súlyosabb problémákhoz vezethet, beleértve a magas vérnyomást, a 2-es típusú cukorbetegséget és a szívbetegséget, és az érintetteknél megnő a stroke kockázata.