tóth gabi
A fiatal nő életét mentette meg az aprócska figyelmeztető jel.
Egy fiatal nő felfedte azt az ártalmatlan jelet, ami tudtán kívül figyelmeztette, hogy ritka vérrákja lett. Az Essexből származó Jessica Hamersley bal sípcsontján egy vörös, lüktető folt jelent meg, majd egy éven keresztül eltűnt és újra felbukkant.
A 27 éves nő ezért azt hitte, hogy a vörös folt ekcéma vagy a borotválkozásának a következménye. Csak akkor fordult orvoshoz, amikor a vőlegénye sürgette, hogy vizsgáltassa ki, mert attól tartott, hogy a fogamzásgátló tablettával függhet össze, de az új készítmény hatására sem múlt el.
„Amikor megláttam a mellkasröntgent, azt gondoltam, hogy ó, istenem, az ott ül a mellkasomon, de jól éreztem magam. Nagyon furcsa. Annyira egészséges voltam. Valójában a kemoterápiától sokkal rosszabbul érzem magam, mint előtte. Teljesen egészségesnek éreztem magam a daganatokkal együtt” – mesélte Jessica, akinek Hodgkin-limfómája van, egy ritka rákos megbetegedés, amely a fehérvérsejtekben indul ki. A vizsgálat kimutatta, hogy a mellkasán lévő tömeg több mint 15 centiméteres volt, és „összenyomta” a szívét.
„Amikor beszéltem a tanácsadóval erről a kiütésről, azt mondta, hogy ez egy nagyon furcsa módja annak, hogy a test jelezze valami baj van. Azt gondoltam, hogy talán a stressz váltotta ki. De azt mondták, hogy a tömeg összenyomta a szívemet. Az egész egy őrület volt. Egyszerűen lefagytam” – zárta sorait Jessica, aki miután tavasszal agresszív kemoterápiás kezelésbe kezdett, augusztusban szerencsére rákmentesnek bizonyult.
A Hodgkin-limfóma akkor alakul ki, amikor a B-limfocitáknak nevezett, fertőzésekkel küzdő fehérvérsejtek rendellenes módon szaporodnak, és a nyirokrendszer bizonyos részein összegyűlnek. Ez fájdalommentes duzzanatot okozhat egy nyirokcsomóban, általában a nyakban, a hónaljban vagy az ágyékban. Egyéb tünetek közé tartozik a tartós köhögés, a láz, az éjszakai izzadás és a fogyás.
Az Egyesült Királyságban évente mintegy 2600 embert diagnosztizálnak, ami azt jelenti, hogy a rákos megbetegedések kevesebb mint egy százalékát teszi ki.