RETRO RÁDIÓ

Kijátszották a rendszert: három héten belül kétszer is nyert a lottón egy pár

KL
Szerző
KL
Létrehozva2024. 08. 24. 19:40

Nagyon nagy szerencséjük volt...

Sokaknak csak álom, hogy legalább egyszer nyerjenek egy nagyobb összeget a lottón. Ám egy szerencsés párnak összejött a nagy dolog, ráadásul három hét alatt kétszer is elvitték a főnyereményt - és sikerüket egy egyszerű, legális trükknek köszönhetik, amelyet szerintük bárki meg tud csinálni.

Hatalmas összeg ütötte a markukat rövid időn belül 

Neil és Hayley 30 ezer fontot (közel 14 millió forint) nyertek, miután három hónappal ezelőtt játszottak a People's Postcode Lottón. A pár nemrég költözött be új otthonába, amikor úgy döntöttek, hogy szerencsét próbálnak.

Három hónapja vettük a házat. Az első hónapban 10 fontot (több mint 4500 forint) nyertem, most pedig 30 ezer fontot

- mesélte a villanyszerelőként dolgozó Neil.

Három héttel később a pár irányítószáma ismét előkerült, és egy másik, valamivel kisebb pénznyereményt kaptak - számol be róla a Birmingham Live. A házaspár úgy véli, szerencséjük mögött egy egyszerű ok áll, amit bárki kipróbálhat.

„Azonnal elkezdtünk játszani, amint beköltöztünk” - mondta Neil.

A lottójáték nem csak a párnak adott erőteljes pénzügyi lökést, hanem az utcájuk közösségét is erősítette ez a nem mindennapi siker. Neil és Hayley első nyereménye ünneplésre adott okot az utcájukban. Spring Vale Garden Village, ahol élnek, és amely két irányítószámra oszlik, csendes lakóutcából hatalmas bulihellyé változott, amikor a 18 lakó együttesen 540 ezer (több mint 250 millió forint) fontot nyert.

Az utca lakói közül sokan a nyaralásukra fordítják majd a kimondhatatlanul nagy nyereményt. Van aki először Dél-Afrikába, majd Leszboszra, és onnan Spanyolországba utazik ebből a pénzből, de másnak más terve van az összeg elköltésére. Egy apuka ugyanis tetoválást varrat majd magára a nyereményből - írja a Daily Star.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.