tóth gabi
Te is eljátszottál már a gondolattal, mi lenne, ha nyernél egy hatalmas összeget?
Ki ne álmodozott volna már arról, hogy az övé lesz egyszer a lottóötös?! No és, hogy a megnyerhető hatalmas összeget mire is költené? Megtudhatod, hogyan költekeznének az egyes csillagjegyek. Nálad is igaz, amit az égiek sugallnak?
Fontos számodra, hogy több lábon élhess, így is fektetnéd be a pénzed egy részét. Jövőbeli céljaidra koncentrálva alapoznál meg mindent, méghozzá pénzügyi tervek alapján. Utána meg fognád a haverokat, akikkel kirúgnál a hámból. Szórakoznál, élnél, nem lenne csoda, ha egy fél évig fittyet sem hánynál a világra, csakis azzal foglalkoznál, ami jól esik. Persze ennek meg lenne az általad meghatározott pénzügyi kerete.
Körülvennéd magad azokkal a szép új tárgyakkal, melyekre mindig is vágytál, de korábban nem engedhetted meg magadnak. Megteremtenéd életed végéig a stabilitást. Sőt, talán túlságosan is. De azért maradna belőle egy kis összeg, amit megpróbálnál elszórni, hiszen ezt nem próbáltad még soha. És persze dolgoznál azon is, hogy jobb világot teremts azoknak, akik fontosak neked. De nagyon okosan először elemeznél, utána költekeznél.
Fognád magad és te lennél az év hátralévő részében a repülőjáratok törzsutasa. Utaznál és gyűjtenéd az élményeket, információkat és új barátokra tennél szert a világban. Élveznéd egy darabig az életet, de előbb-utóbb kitalálnád, hogyan kamatoztasd a nyereményed.
Te százszor is meggondolnád, mire költenéd a pénzt. Ha a családi házon hitel van, azzal kezdenéd a sort. Kiegyenlítenéd. Család mindenek előtt, így hozzátartozóidra is szánnál egy nagyobb összeget, sőt, el is vinnéd őket egy közös pihenésre. Gondoskodnál a körülötted lévőkről, csak utána jönne a saját magad álmainak megvalósítása, ha mindenkit rendben tudnál.
Te aztán bele csapnál a lecsóba! Mindenféle luxus cikket sikeresen összevásárolnál. Szép márkás órát, cipőket, tárgyakat. De mindenképpen gondolnál a hozzád közelállókra is, sőt, elvinnéd kedvesed egy szuper utazásra. Megvalósítanád álmaidat, nyitnál egy szép éttermet, hogy ott állhass elegánsan a bejáratánál.
Te eleve az vagy, aki nagyon megdolgozik a pénzért. Hirtelen nem is tudnál mit kezdeni vele, ha csak úgy odadobná az élet. Okosan és tudatosan használnád fel. Ez egészen biztos. Írnál egy listát, mennyit és hová tegyél. Persze hallgatnál a szívedre is, és adnál is belőle, de egy nagyobb cél érdekében törnéd a fejed. Ingatlanbefektetésekben is gondolkodnál. De megengednél magadnak is egy kis pihenést, feltöltődést.
Még, ha pénzről is lenne szó, nehéz lenne a döntés! Kinek mennyi és hová? Annyira, hogy a végén csak magadat felejtenéd el. Persze nem. De mindenképpen mérlegelnél, és ez eltartana egy ideig. Szereted a szépet, így valami különleges alkotáson törnéd a fejed, amibe befektethetnél. Szórakozásra is jutna, de a kedveseddel mindenképpen megbeszélnéd, hogyan tovább.
Te a pénzt is mindig saját magad szereted megteremteni, de ha az öledbe hullana egy nagyobb összeg, elgondolkodnál, mi legyen a sorsa. Tudatosan és megfontoltan költenél belőle. Ha befektetnél, akkor annak köze lenne a kereskedelemhez. Persze szeretsz szórakozni is, és utazni is, így nem lenne kérdés, hogy nem csak a további gyarapodáson, hanem a lazuláson is lenne hangsúly.
Kalandoznál, bejárnád te is a világot. De közben lenne célod, keresnéd a kihívásokat és azon vennéd észre magad, hogy a nagy kalandból egy vállalkozást hoztál létre. Sőt, másoknak is munkalehetőséget teremtettél. Szívvel, lélekkel te csak azt tennéd, amit szeretsz. De a kapcsolataid révén jót tennél másokkal is.
Egzotikus tájakra utaznál, és nem szólnál senkinek arról, hogy nyertél. De nem mennél te sem egyedül, akik közel állnak hozzád, vinnéd magaddal. Kérdés, meddig bírnád karrier és teljesítmények hajszolása nélkül? Ezen azért érdemes elgondolkodni. Nem?
Ha éppen nem a világ megváltoztatásán gondolkodsz, akkor is vannak új ötleteid, vagy talán a találmányodra költöd a pénzt. Befektetsz valamilyen magasabb cél elérésébe, de fontos, hogy azért az odavezető úton élvezd az életed. Persze nagy a valószínűsége, hogy közben sokat utazol.
Tuti adományokkal kezded a nyereményed elköltését. És mindenképpen összefügg a pénzköltésed másokkal, családoddal, és barátaiddal, ki nem hagynád őket. Érzelmi pénzköltő vagy, így elég széles a paletta. Úgy költenéd a pénzed , úgy fektetnéd be, hogy a szívednek kedves emberek ki ne maradjanak belőle.