tóth gabi
A fél éven át tartó félrekezelés miatt felemésztette az édesanya beleit a rák.
Egy nő azt állítja, hogy a rák felemésztette a beleit, miközben az orvosok azt hitték, hogy aranyere van. A 42 éves Lisa Snooksnak többször is elmondta az orvosa, hogy folytassa az aranyér kezelését. Csakhogy mivel a fájdalmai egyre csak erősebbek lettek, ezért ez arra késztette, hogy rákvizsgálatot kérjen. Az eredmények pedig sajnálatos módon a legrosszabb félelmét igazolták. Mint kiderült: végbélrák egy agresszív formájával küzd.
„Azzal kezdődött, hogy úgy nézett ki, mint az aranyér. Fájdalmas volt alsóneműt viselni és leülni, és a végén már a járás is fájdalmas volt. Elkezdett vérezni, majd inkontinenciám lett, ami szörnyű volt” – kezdte drámai vallomását Lisa, majd zokogva folytatta:
„Nem tudom, mit is mondhatnék. Ha korábban diagnosztizálnak, és nem kezeltek volna fél évig rosszul, nem ette volna fel a beleimet a rák. Nem sok mindenre emlékszem, miután közölték velem, hogy rákos vagyok. Sírni kezdtem, és azt hittem, hogy meg fogok halni, vége az életemnek. Egyszerűen összetörtem.”
A következő hónapban kolonoszkópiás zsákot kapott, majd 11 órás műtéten esett át, ami során eltávolították a medencéjének egy részét, a végbelét és a hüvelyét is. Annak ellenére, hogy mostanra remisszióban van, a kezelés miatt a csontvelője károsodott, ezért rendkívül alacsony a vérlemezkeszáma.
A műtétre való várakozás alatt Lisa elmondta, hogy nagy fájdalmakkal küzdött, és minden nap vérzett, ezért rendszeres vérátömlesztésre volt szüksége.
„Már 16 hónap telt el azóta, hogy kikerültem a kórházból, de még mindig minden nap bejárok a nővérekhez, hogy betömjék a lábam között lévő nagy üreget, ami soha nem fog begyógyulni. A kemoterápia során elvesztettem az összes hajamat, és két éve parókát hordok. Lelkileg most küzdök, az elmúlt két év traumatikus volt, és még mindig minden nap átélem. Lelkileg kimerültem és fáradt vagyok, és félek a jövőtől, minden nap attól félek, hogy mi következik. Egy éve remisszióban vagyok, de még nem tudom, hogy fog kinézni a jövőm.”
Ha ez még nem lenne elég megpróbáltatás a számára, korában tragikus módon ugyanebben a betegségben vesztette el a bátyját. Lisa jelenleg retteg a jövőtől, betegségén felül még a stresszel és a műtét által hátrahagyott sebeivel is megküzdenie - írja a Mirror.