tóth gabi
23 évnyi korkülönbség van a házastársak között.
Napjainkban egyre gyakoribbak az extrém korkülönbségek a házastársak között. Az emberek azonban továbbra is mindig valami alantas nyereségvágyat vélnek felfedezni az olyan pároknál, amelyet nem a hétköznapban elfogadott, hasonló életkorú emberek alkotnak. Ilyen támadások céltáblájává vált a 26 éves Aaliya Lara és a 49 éves férje, Steve is, akik már 2019 óta alkotnak egy párt, mégis napról napra kritizálják ismeretlen emberek a házasságukat. A közösségi médiában folyton azzal próbálják megtrollkodni a közös képüket, hogy az apjával szerepel rajtuk, emellett mindig megkapja, hogy biztos csak a pénzéért van egy 23 évvel idősebb férfi oldalán.
A megismerkedésükről és az őket ért támadásokról Aaliya a The Sunnak mesélt részletesen. Kiderült, hogy a páros egy üzleti úton találkozott egymással 2019-ben, és azonnal meg volt köztük a szikra. Később Las Vegasban egy kisebb ceremónia keretében össze is házasodtak egymással. Most pedig a fiatal nő otthon maradt és főállású anyaként tevékenykedik, és neveli közös kislányukat.
A támadások akkor kezdődtek, amikor megosztottam egy képet az interneten, amelyen Steve-vel közösen szerepeltünk, és mellé írtam, hogy: "Ne add fel a szerelmed keresését, előfordulhat, hogy a lelkitársad még meg sem született.
- utalt rá a nő, hogy bár ő vicces bejegyzésnek szánta a véleményét, az embereknek nem így tűnt. Míg sokan támogatták a párost, és arról biztosították őket, hogy aranyosak együtt, addig rengetegen hátborzongatónak találták, hogy egy édesapja korú férfivel éli az életét a 26 éves lány. Emellett sokan már azt vizionálták, hogy a férfi elfogja hagyni egy még fiatalabb nőért a partnerét, ha lesz rá lehetősége. Az már csak a hab a tortán, amikor sokan "aranyásóként" tekintenek a fiatal nőre, pusztán azért, mert jelenleg főállású anyaként van otthon, amíg a férje dolgozik. Ezeket a vádakat és kritikákat egy mondattal fojtotta belé a kommentelőkbe Aaliya:
Szeretném odaadni a fiatalságomat egy olyan férfinak, aki megérdemli, és biztos abban, hogy mit akar az életben, nem pedig egy fiatalembernek, aki még mindig az utcán játszadozik. Készen állok kezelni minden helyzetet, amit ránk dobnak, és törődni fogok a férjemmel az utolsó leheletéig
- ez a megjegyzés nem várt reakciót generált a bejegyzés alatt, ugyanis több száz olyan nő vette védelmében Aaliyát, akinek szintén évtizedekkel idősebb a férje. Úgy látszik, hogy elhagytuk már azt a kort, amikor ritkaságnak számított a nagy korkülönbség egy kapcsolatban.
Végül Aaliya egy népszerű TikTok-videót is készített, amiben azt írta, hogy "örül, hogy nem találkoztak korábban a férjével, ugyanis 1998-ban Steve már egy érett huszonéves fiatalember volt, ő viszont csak ebben az évben látta meg a napvilágot". A közös videójukat már több mint 10 millióan látták a közösségi médiában: