Létrehozva: 2024.02.12.

„Mi is a hírekből tudtuk meg, hogy csődben a cég” – megszólalt a magyarok százait átverő utazási iroda korábbi alkalmazottja

Eurómilliós bevételek ellenére is csődbe ment Exit Travel Club utazási iroda, akik még akkor is beszedték az ügyfeleik pénzét, amikor már tudták, hogy azok sosem jutnak el a befizetett utazásaikra. Van olyan, akinek 10 millió forintnál is többel tartoznak.

Nemrégiben számolt be a Ripost a felvidéki testvérpár, Takács Krisztián és Takács Gábor által 2004-ben alapított utazási iroda, a dunaszerdahelyi Exit Travel kálváriájáról. A vállalkozás alapítása után egyre sikeresebbé vált, ám Covid-járvány idején ez a széria megszakadt. A cég ekkor felvette a szlovák pénzügyminisztérium vállalkozásokat segítő kölcsönét, és a járvány végeztével újra megindult a pénztermelés, sőt ezután jutott fel a csúcsra a vállalkozás, amikor 3 millió eurónál is nagyon nyereséggel zárták az évüket. Mindezek után százakat sokként ért, amikor a szomszédos ország kormánya tudatta, hogy a cég a legnagyobb adósok egyik, 400 ezer euró körüli hátralékkal. A Borsnak sikerült a cég egy korábbi alkalmazottjával beszélnie, aki érdekes dolgokat árult el. 

A cég alkalmazottai sem tudtak róla, hogy üres a vállalkozás kasszája Fotó: paraméterAz

Mint máskor is, dolgoztunk az irodában, amikor valamelyikünk a neten észrevette a hírt. Mi is a hírekből tudtuk meg, hogy csődben a cég. Szó szerint lesokkolt a dolog, hiszen velünk semmi olyat nem közöltek, hogy bármi gond lenne. Rohantunk is a főnökhöz, hogy mégis mi ez?

 - emlékezett vissza a rémséges napra a neve elhallgatását kérő személy, aki elmondta, hogy számos kérdés kavargott benne és kollégáiban is. 

"Elsőként tudni szerettük volna, hogy akkor holnap még be kell mennünk, illetve kapunk-e fizetést. Hozzáteszem, tudomásom szerint van olyan korábbi alkalmazott, aki még nem kapta meg az októberi járandóságát sem" - folytatta a Exit Travel volt dolgozója, aki abba is beavatott minket, hogy akkor már csak Takács Gábor dolgozott ténylegesen a cégnél, mert Takács Krisztián a nyáron Budapestre költözött a Felvidékről. 

Dunaszerdahely főutcáján várta az ügyfeleit a cég Fotó: parameter.sk

Ez egy kisváros, kis közeg, mindenki tudja a másikról, hogy hol dolgozik, mit csinál, nekem akkor és ott az is az eszembe jutott, mit szólnak majd az emberek, hogy én is átvertem őket, én is csaló vagyok, szörnyű érzés volt, nem beszélve arról, hogy mi lesz velem, lesz-e munkám, kapok-e fizetést

 - mondta az utazási iroda egykori alkalmazottja.

A cégről az is kiderült: 2019 márciusában a csődbiztosításuk után már csak más ügynökségek utait árulhatták volna, azonban saját utazásokról is kötöttek szerződéseket. Mindezek után ki is zárta ETC-t soraiból a szlovák utazási irodák szövetsége, eközben kiderült, hogy a cégtulaj testvérpár mindezek után egy harmadik személlyel Dunakeszin jegyeztetett be vállalkozást Travel Partner Hungary Kft. néven, ami a céginfó szerint utazásszervezéssel fog foglalkozni és 5 és 10 millió forint közötti a jegyzett tőkéje. Utánanéztünk, a cég nem tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szokatlan járművek jelentek meg a magyar utakon

borsonline.hu

Soha többé nem fogod máshogy készíteni a sült krumplit, a séf elárulta a titkát

vg.hu

Megnyílt Magyarország legújabb ötcsillagos szállodája

ripost.hu

Legyőzhetetlen a 8 éves világbajnok magyar táncos, aki ezúttal idősebb társait utasította maga mögé

vg.hu

A Kreml nekiment Orbán Viktornak – üzentek a magyar kormányfőnek

lakaskultura.hu

Ezt a 7 dolgot nem szabad a mosogató alatti szekrényben tárolni

ripost.hu

„Bárcsak kevesebbet nyertem volna” – megszólalt a lottónyertes

life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod ( hirdetés)

she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje ( hirdetés)

ripost.hu

Nem kegyelmez az időjárás: senki nem fog örülni annak, ami érkezik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Nyomás alatt a lengyel kormány, a gazdák nem hagyják el a barikádokat

KÜLFÖLD

Afgán "erkölcsőr" gyilkolt meg három nőt Bécsben. A gyanúsított menedékkérőként érkezett Ausztriába

KÜLFÖLD

A dühös gazdák forradalmát a rendőrség sem tudja letörni

KÜLFÖLD

A kislányok nem öltözhetnek hercegnőnek Berlinben: karneváli genderútmutató a minisztériumból

KÜLFÖLD

Felemelte a házaspár új otthonuk padlódeszkáját: döbbenetes, ami eléjük tárult

KÜLFÖLD

Hatalmasat nyert a lottón egy anyuka: alattomos trükköt vetett be hozzá

KÜLFÖLD

Felesége balesetéhez riasztották a rendőrt, a karjaiban hunyt el

KÜLFÖLD

Szülei szeme láttára halt bele a köhögésbe egy 5 éves fiú