RETRO RÁDIÓ

Elsöprő többséggel leszavazta a német parlament: Ukrajna nem kap modern rakétákat

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 01. 19. 05:30

A Bundestag egyértelmű véleményt nyilvánított.

A német parlament alsóháza elsöprő, közel háromnegyedes többséggel elutasította, hogy Berlin nagy hatótávolságú Taurus rakétákat adjon át Ukrajnának. A Bundestagban jelenlévő 666 képviselő közül mindösszesen 178-an támogatták a kereszténydemokrata CDU által benyújtott javaslatot, 485 törvényhozó pedig elutasította azt - jelentette a helyi sajtó.

Elsöprő többséggel leszavazta a német parlament: Ukrajna nem kap modern rakétákat

Annak ellenére, hogy Németország legfőbb népképviseleti szerve határozottan elutasította a Taurus rakéták szállítását, a végső döntés így is Olaf Scholz kancellár kezében van, hiszen ő a Szövetségi Biztonsági Tanács elnöke. A kormányfőtől korábban többször kérték egyes képviselők a hozzájárulást, ám a kancellár eddig mindig nemet mondott.

Szakértők szerint a parlamenti szavazás eredménye jól mutatja: a törvényhozók egyetértenek abban, hogy a Taurusok átadása komoly biztonsági kockázattal járna, és csak egy hangos kisebbség követeli Kijev rakétákkal történő felfegyverzését.

Robert Habeck alkancellár a szavazás előtt kifejtette, hogy amikor az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokról van szó, mindig fontos figyelembe venni, hogy "Németország közvetlenül ne váljon a háború részesévé". 

A Bundestag védelmi bizottságának elnöke, Marie-Agnes Strack-Zimmermann szerint a kereszténydemokraták pártérdekből kötötték a Taurusokról szóló nem kötelező erejű határozati javaslatot a német hadsereg helyzetéről szóló vitához.

A "Taurus" a német légierő egyik legmodernebb rakétája. 5 méter hosszú, 1,3 tonna súlyú, és a gyártó szerint 500 kilométer hatótávolsággal rendelkezik. Még nagy magasságból és nagy távolságból is képes megsemmisíteni a célpontokat, például bunkereket, fegyverraktárakat vagy utánpótlási vonalakat. Mivel a lövedékek alacsonyan, 50 méternél is alacsonyabban repülnek, radarral alig észlelhetők. A rakéta legkülönlegesebb tulajdonsága az úgynevezett számláló gyújtórendszer, amit kifejezetten a parancsnoki központok, az állami vezetők erősen védett bunkerei elleni támadásra találtak ki.

A "Taurus" a német légierő egyik legmodernebb rakétája

Ukrajna már régóta Taurus rakétákat követel Berlintől, de Olaf Scholz eddig elutasított a fegyver átadását. Szakértők szerint ennek több oka is van. Először is, hogy a német haderőnek (Bundeswehr) mindösszesen 150 darab bevethető Taurusa van, melyeknek darabja 1,5 millió euró.

A másik ok: a német kancellár tart tőle, hogy Moszkvát oktalanul felhergelné a Taurusok szállítása, közelebb hozva egy globális nukleáris összecsapás lehetőségét. Továbbá: a rakéta gyártója, az  MBDA homályban hagyja a Taurusok hatótávolságát, csak annyit ír róla, hogy „több mint ötszáz kilométer”. Ez határeset: Ukrajna északkeleti részéről a Taurus elindítható Moszkva irányába, amely így el is érheti a fővárost. 

A téma kapcsán fontos elmondani, hogy az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország küldött már a Taurushoz hasonló, nagy hatótávolságú rakétákat Ukrajnának.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.