KÜLFÖLD

Szerző

Létrehozva: 2023.12.06.

Mindössze két hetet adtak a halálos beteg édesanyának – mindez hét éve történt

Valóságos orvosi csoda az az asszony, akinek a szakemberek jóslata szerint már évek óta meg kellett volna halnia.

Mindössze heteket jósoltak annak az asszonynak, aki eleinte csak visszatérő orrvérzésre panaszkodott, hamarosan azonban kiderült, hogy egy gyilkos kór támadta meg. Az adenocarcinoma a mirigyekből kiinduló rákos megbetegedés, mely pillanatok alatt végzett volna vele – ő azonban még ma is életben van, mindezt pedig egy olyan kísérleti, úttörő kezelésnek köszönheti, mely során – egy 17 órás műtét alatt – eltávolították a testéből a daganatot, ezt követően pedig egy intenzív sugárkezelésnek vetették alá. Noha az asszony elvesztette az arca jelentős részét, hálás, hiszen láthatta a lányát oltár elé állni, valamint átölelhette öt unokáját – akik mind a szörnyű diagnózist követően jöttek világra. Az angliai Audley városában élő Alison Hough 2016 márciusában vette észre először, hogy egyre többet vérzik az orra. Eleinte semmi komolyra nem gondolt, amikor azonban már hetek óta nem javult a helyzet, orvoshoz fordult.

Alison Hough, fotó: YouTube videógrab
Az orvosok azt mondtálk: Alison Hough a lánya 2017-e esküvőjét sem éli meg. Máig éleben van az asszony, bár a felépülésért súlyos árat fizetett Fotó: YouTube

Már az első vizsgálatok után tudta, hogy nagy a baj.

Mondtam az orvosoknak, hogy látni akarom a lányom esküvőjét, ott akarok lenni. De nem válaszoltak. Ekkor értettem meg 

– idézte fel azt a pillanatot a most 59 éves nő, amikor szembesült vele, mennyire súlyos a helyzet. Amikor felajánlották neki a kísérleti kezelést, azonnal igent mondott. Mint magyarázta: nem volt mit meggondolni.

Nem volt választásom. Adtak egy esélyt az életre

 – jelentette ki.

Elvesztette a fél arcát a rák elleni harcban

Alison Hough 17 órás műtétje alatt nem csak a tumort operálták ki, de vele együtt az orrát, a jobb szemét és a jobb orcáját is eltávolították. Szakemberek készítettek 3D-nyomtatott protézist ezek pótlására a műtétet követően. A sugárkezelés során azonban olyannyira meggyengült a csontszerkezete, hogy a homlokcsontja és a felső állkapcsa egy részét is elvesztette. Ezeket a testéből kivett más csontokból pótolták – írja a brit Mirror.

A felépülés szenvedés volt, azonban teljesülhetett a vágya: 2017-ben ott lehetett lánya esküvőjén, aki vele járta el az első táncot, valamint öt unokája születését is megélhette – ezek a pillanatok pedig mindennél többet jelentenek neki.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek