RETRO RÁDIÓ

Észak-Korea vezetője rakétatámadással fenyeget

vn
Szerző
vn
Létrehozva2023. 03. 16. 20:55

Újból rakétatámadásról és háborúról nyilatkozott Kim Dzsong Un.

A dél-koreai elnök, Jun Szok Jol hivatalos tokiói látogatása előtt a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága arról számolt be, hogy Észak-Korea egy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát indított a főváros közelében lévő Szunan település térségéből. Kim Dzsong Un ezzel fejezi ki nemtetszését Japán és Dél-Korea békekötése kapcsán. A fenyegetés hátterében egy csúcstalálkozó áll. 

A két szomszédos hatalom 12 év után először kezdeményezett helyreállítási csúcstalálkozót. Az esemény célja, hogy a korábbi konfliktusokat tisztázzák, és az országok együtt növeljék a védelmi kiadásokat. A találkozó alkalmával kerül sor a tokiói és dél-koreai katonák közös, „Szabadságpajzs” elnevezésű katonai manőverére, a hadgyakorlat hétfőn kezdődik, és várhatóan tíz napig tart. 

A katonai gyakorlatot Észak-Korea egy invázió próbájának tekinti. A vezető valóságos fenyegetettségnek tartja a hadi előkészületet. Ezért válaszul Észak-Koreában is elkezdődött a hadi felkészültség, a katonák gyakorlata is folyamatos, míg a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát is elindították. A vezér így fogalmazott: valódi háborúra készül a hatalom. A növekvő katonai és nukleáris fenyegetés komoly veszélyt jelent globálisan, ezért a tokiói és dél-koreai hatóságok fokozott védelmet biztosítanak hazájukban.

Kim Dzsong Un több alkalommal küldött fenyegető üzenetet Dél-Korea részére, ezért az ország Washingtontól is számít segítségre. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.