"7 hónapig hordtam a babámat, tudva, hogy meg fog halni"

Millie Cann szomorú története egy rutin ultrahang vizsgálaton kezdődött, amikor az orvos többször is elhúzta a készüléket a kismama hasán, mint aki nem hisz a szemének. Millie ugyanis ezt a vizsgálatot megelőzően három héttel azt a nagyszerű hírt kapta, hogy egypetéjű ikergyerekei fognak születni. Az orvos azonban kiment a szobából és konzíliumot hívott össze.

„Édesanyámmal meghatottan néztük az előttünk lévő monitort, amikor az orvos hirtelen elhallgatott. Újra és újra elhúzta a készüléket a hasam egyik oldalán, a monitort maga felé fordította és csak hallgatott… Majd felállt és azt mondta, hogy ki kell kérje egy másik kolléga véleményét is a látottakkal kapcsolatosan. Soha nem éreztem olyan mértékű félelmet még életemben, mint akkor!

Nem tudtam, mi történik, csak arra tudtam gondolni, hogy valami rossz történt a babákkal, és a megérzésem sajnos be is igazolódott. Az orvos amikor visszatért, közölte velem, hogy az ikrek közül az egyik gyerek anencephaliaban szenved, ami a magzat agyának és a koponyájának egy fejlődési rendellenessége, melynek eredményeként az agyvelő hiányzik. Ez az idegcső fejlődési rendellenessége, amely súlyos zavarokat okozva a magzat fejlődésében, egyenesen összeegyeztethetetlen az élettel" - emlékezett vissza a borzalmakra a kismama.

"Az orvos szavai teljes mértékben sokkoltak bennünket. Másnap a Tooting-i Szent György kórház egy szakorvosával találkoztunk, aki szintén megerősítette a szomorú diagnózist, és felvázolta számunkra a lehetőségeket. A beteg magzat abortusza, sajnos nagy kockázatnak tette volna ki az egészséges magzatot is, mivel ugyanazon a magzatburkon osztoztak mindketten.

De ez a lehetőség fel sem merült bennünk, hogy veszélyeztessük az egészséges babánk életét. 

Így életünknek az a szakasza, melynek a legszebbnek és a legboldogabbnak kellett volna lennie, egy valóságos rémálommá vált. Szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, ahogyan a környezetünk is, hogy egyik gyerekünket el fogjuk veszíteni."

Millie a munkájába menekült és férjével együtt elkezdték szervezni a kicsi szerveinek adományozását is. Mint mondta, ez volt élete legnehezebb feladata, a várandóssága alatt inkább elkerülte az embereket is. A férjével el is nevezték a kisbabákat: Callie-nek és Skye-nak. Az orvosok azt mondták a házaspárnak, Skye szülés után csak néhány percet maradhat majd a családdal, de végül három órán keresztül tartotta karjaiban az édesanyja.

"A terhesség hét hónapján keresztül azzal a tudattal kellett élnem, hogy az első találkozásom Skye-jal egyben az utolsó is lesz. Rendkívül nagy teher volt. Sajnos Skye szerveit nem tudtuk eladományozni, ahogyan szerettük volna, mivel koraszülött volt. Callie-t harmadik nap láttam először, és egy rendkívül erős kötelék alakult ki köztem és az alig 2,1 kg-os csöppségünk között."

Az édesanya megosztotta történetét a Facebookon, ahol kilenc másik, hasonló tragédiát átélt édesanya jelentkezett nála. Ezért az édesanya úgy döntött, alapítványt hoz létre kislánya nevében, amely a hasonló sorsú családokon segít.

(via)