
Ezeket a termékeket hozták be Ukrajnából a tilalom megszűnése óta, mutatjuk
Alig lépett hatályba az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát korlátozó szabályozás megszűnése, máris megindultak az első szállítmányok Magyarország felé. Ukrajnából a Nébih adatai szerint, néhány nap alatt több ukrán importot is bejelentettek, köztük hatalmas mennyiségű cukrot és gabonatermékeket.
Május 18-án megszűnt az a korlátozás, amely korábban több ukrán mezőgazdasági termék magyarországi behozatalát akadályozta. A változás után szinte azonnal megjelentek az első importszállítmányok: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) mindössze három nap alatt hat ukrán eredetű, illetve Ukrajnából érkező szállítmány bejelentését regisztrálta.

A Nébih közlése szerint a hat bejelentett szállítmányból négy fehér cukor volt, összesen 91 tonna mennyiségben. Ez ugyan jelentős mennyiség, ugyanakkor fontos részlet, hogy a fehér cukor korábban sem szerepelt az importtilalommal érintett termékek között. Ennél érdekesebb a fennmaradó két szállítmány, amiben különféle gabonatermékek szerepeltek. A bejelentések alapján hántolt, lapított, pelyhesített vagy darált gabonafélék, illetve gabonacsíra érkezett Ukrajnából.
A mostani számok egyelőre még csak az első napok adatait mutatják, de érdemes figyelni, milyen ütemben nő majd az ukrán áruk beáramlása a magyar piacra, a korlátozások megszűnése után.
Mint azt a Ripost megírta, megszűnt az ukrán mezőgazdasági termékeket korlátozó importtilalom, eláraszthatják a magyar piacot az olcsó ukrán gabonák és az ezekből készült élelmiszerek. Az ukrán gabona nem csak azért rossz, mert a magyar termelők tönkremehetnek, hanem mert szennyezett talajban termelték és tiltott vegyszerrel van kezelve, valamint ott nincs tiltva a GMO sem.
A MAGOSZ közölte: több mint húsz termék – köztük búza, kukorica, liszt, tojás és baromfihús – esetében szűnt meg a védelem. Szakértők attól tartanak: ellenőrizetlen, GMO-s vagy akár tiltott vegyszerekkel kezelt élelmiszerek jelenhetnek meg a boltokban, miközben a magyar termelők versenyképtelenné válhatnak.
Az Ukrajnából érkező gabonák ellen törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz
Ukrajna mezőgazdasági szabályozása és termelési struktúrája jelentősen eltér az uniós normáktól, ami súlyos piaci zavarokat okozhat. A Magosz szerint Ukrajna nem tartotta be a GMO-jogszabályokkal kapcsolatban tett vállalásait, ugyanakkor használnak olyan vegyszereket is, amik az Európai Unióban már rég be vannak tiltva. Tehát most az a helyzet, hogy a rendezetlen hátterű ukrán mezőgazdasági termékek szabadon áramolhatnak be az országba. A Fidesz lépett: az Országgyűléshez benyújt egy olyan törvényjavaslatot, amely megtiltja az ukrán gabonatermékek behozatalát.






