tóth gabi
A két kisgyereknek anya nélkül kell felnőnie.
A 32 éves Helen Moynihan hétfőn halt meg, miután autójával egy másik kocsinak ütközött 16 óra után Limerickben. A Limericki Egyetemi Kórházba szállították, ahol később halottnak nyilvánították, nem tudták megmenteni az életét.
Az Irish Mirror úgy tudja, hazafelé tartott a család a gyerekek halloweeni bulijáról, amikor karamboloztak. A kocsiban Helen mellett ott ült az anyósülésen az élettársa, Seanie King és hátul a két kisgyermekük, a 7 és 14 hónapos csöppségek. Az apát és a két gyereket is kórházba vitték, úgy tudni, a sérüléseik nem életveszélyesek. A másik autó sofőrje egy 20 éves férfi, akit könnyebb sérülésekkel láttak el.
A helyiek mind megdöbbentek a tragédia hallatán, sokan ismerték Helent, mivel kedves volt, mindenkin segített, akin tudott. A barátok a közösségi oldalakon is kifejezték fájdalmukat, és részvétüket fejezték ki Helen családjának.
„Egy kedves, életvidám, aranyszívű nő volt. Megszakad a szívem! Gondolatban a családdal vagyok ebben a szomorú időszakban” - fogalmazott a nő egyik barátja.
„Nincsenek szavak erre a szörnyű tragédiára. Két kisbaba maradt anya nélkül. Helen Moynihan, őrizd meg azt a gyönyörű mosolyt, ami mindig ott volt az arcodon, és vigyázz fentről Seanie-re és a gyönyörű kisbabáidra. Nyugodj békében! Nagyon fogsz hiányozni" - írt a szívszorító sorokat egy másik jó barát.
Úgy tudni, számos baleset történt a tragédia helyszínén az elmúlt években, most biztonsági intézkedéseket szorgalmaznak. A rendőrség nyomoz az ügyben.