1°C
18°C

Zsigmond névnapja

RETRO RÁDIÓ

Egyetlen apró jel figyelmeztetett, pillanatokon belül meghalhat a kétgyermekes anya

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 11. 23. 17:20

Házasság évfordulóján derült ki, hogy súlyos beteg a kétgyermekes édesanya. Férje mentette meg az életét, amiért a nő még jobban szereti, mint korábban.

Otthon ünnepelte 13. házassági évfordulóját a férjével és két gyermekével egy 34 éves édesanya. Közösen megnéztek egy filmet, majd férje lefektette a kicsiket. A házaspár ezután az ágyban beszélgetett, amikor a férj megpillantotta a közelgő katasztrófa aprócska jelét.

Képünk illusztráció (Fotó: pixabay.com)

Hiába hitte azt, hogy jól beszél és viselkedik, Catherine Fahey arcának bal oldala megereszkedett. A mentőre két órán át vártak, mire Kyle kétségbeesetten a karjaiba vette feleségét, betette az autóba és kórházba vitte. Mint kiderült, Catherine-nek agyvérzése volt, kritikus állapotban került a stroke osztályra.

„Fogalmam sem volt róla, hogy súlyos beteg vagyok. Szerencsére, mivel Kyle olyan gyorsan cselekedett, az orvosok időben tudtak kezelni. A kórházban egy órán belül megkaptam a gyógyszereket. Nem igazán féltem, de annál inkább össze voltam zavarodva. A férjem megmentette az életemet, és ezért jobban szeretem őt, mint valaha” – emlékezett vissza a történtekre Catherine.

A kétgyermekes édesanya csak a szerencséjének köszönheti az életét. Felépülése jól halad, de rendszeres kontrollvizsgálatokra kell járnia, és nem erőltetheti meg magát – olvasható a The Sun oldalán.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.