Magyar Péter hr-főnöke : Jól jöhet pár százezer ember halála

POLITIK
Létrehozva: 2022.05.05.
Módosítva: 2022.05.05.

"Ne küldjünk fegyvereket Ukrajnába" - német értelmiségiek nyílt levelet írtak Olaf Scholcnak

Rövid időn belül ez már a második nyílt levél, amit a német kancellárnak címeztek az ukrajnai fegyverszállítások leállításával kapcsolatban.

Az Ukrajnába történő fegyverszállítások azonnali leállítására szólította fel Olaf Scholc kancellárt egy nyílt levélben 28 neves német művész, tudós, politikus és közéleti személyiség. Az Emma című német magazinban megjelent levél szerzői szerint "Németországnak mérlegelnie kellene annak kockázatát, hogy a Moszkva és Kijev közötti konfliktus túlterjed Ukrajna határain, és a világot egy teljes körű, harmadik világháborúba sodorja."

Global Solutions Summit 2022 in Berlin
Olaf Scholc német kancellár (Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP)

Teljesen egyetértünk azzal, hogy az orosz agresszió a nemzetközi jog megsértése. Azzal is egyetértünk, hogy létezik egy elvi, politika, és erkölcsi kötelesség az agresszióval szembeni ellenállásra. De mindannak, ami ebből következik, határt szabnak a politikai etika egyéb követelményei

- írták a levél szerzői, akik azt is megjegyezték, hogy az ukránok "jogos ellenállása" is "tűrhetetlenül aránytalan" mértéket öltött, mivel az csak meghosszabbítja maguknak az ukránoknak a szenvedését.

A nehézfegyverek szállítása Németországot is háborús résztvevővé teheti.  Egy orosz ellentámadás ugyanis kiválthatja a NATO-szerződés támogatási kötelezettségét, ez pedig egy új világháború kezdetét jelentheti

- figyelmeztettek a levél társszerzői, akik továbbá azt is kihangsúlyozták, hogy az ukrán erők folyamatos fegyverellátása azzal a kockázattal jár, hogy "globális fegyverkezési verseny kezdődik, amelynek katasztrofális következményei lesznek", többek között a globális egészségre és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre nézve. Ezen túl megjegyezték, hogy "atomháborúhoz vezető eszkalációért nem egyedül az eredeti agresszor lesz felelős, hanem azok is, akik tudatosan okot adnak neki egy újabb vétkes cselekedetre."

Végül pedig a szerzők annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy Olaf Scholz kancellár nagy mértékben hozzájárulhat egy olyan békés megoldás létrejöttéhez, amely történelmileg is megállja a helyét.

A levelet többek között aláírta Antje Vollmer, a Bundestag volt alelnöke, valamint Martin Walser, a II. világháború utáni Németország egyik legjelentősebb írója, a német könyvszakma békedíjasa. De az aláírók között vannak még baloldaliak, pacifisták, konzervatívok, tehát gyakorlatilag minden politikai irányzat képviselteti magát.

Fontos megjegyezni, hogy rövid időn belül ez már a második nyílt levél, amit a német kancellárnak címeztek az ukrajnai fegyverszállítások leállításával kapcsolatban. Ahogy arról a Ripost is beszámolt, két hete politikusok, diplomaták, egyetemi professzorok és más közéleti személyiségek egy csoportja követelte Scholctól a halált okozó hadianyag szállításának azonnali leállítását.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek