Amerikában épp arról megy a vita, hogy rasszista-e az almás pite

A balliberális Guardian című brit hírportálon egy tudományos köntösbe öltöztetett véleménycikk jelent meg arról, hogy az amerikai almás pite a rasszizmus szimbóluma, mivel a desszert létezését lényegében az észak-amerikai őslakos indiánok kiirtása és a földjeik elkobzása tette lehetővé.

A végtelenül bizarr állításokkal teli cikket egy indiai származású amerikai állampolgár, Raj Patel írta, aki az újságírói karrierje során kiemelt figyelmet szentelt az élelmiszerek társadalomban betöltött szerepének. A magát anarchistának valló szerző többek között olyan nagyszerű kiadványokat jegyez a témában, mint a „Töltött és éheztetett: A világ rejtett csatája az élelmiszerrendszerért” c. könyv, ami lényegében arról szól, hogy a csúnya nyugati országokban dőzsölnek, miközben a harmadik világ nyomorog.

Raj Patel a cikkében úgy kezdte az amerikai almás pite elleni offenzívát, hogy szájbarágósan elmondta az olvasóknak, hogy az Európában őshonos gyümölcsöt a telepesek vitték magukkal az új világba, ahol a tömegélelmezésben betöltött szerepe mellett egy elnyomó szimbolikával is felruházták.

A szerző arra következtetésre jutott, hogy az 1500-as évek elején az Észak-Amerikát lépéről lépésre meghódító kolóniák tudatosan almafákat ültettek az őslakos indiánoktól elkobzott földek szélére, jelezve ezzel, hogy az már az ő területük. Tehát az almás pite nem egy klasszikus amerikai desszert, amire büszkék lehetnek az amerikaiak, hanem a földrablások és a tömegmészárlások szimbóluma.

A logikai bukfencektől hemzsegő érvelését Patel úgy folytatta, hogy a pite tetejére szórt cukor, ami egy kellemes karamellizált kérget ad a süteménynek, egyáltalán nem amerikai, hisz a jezsuiták vittek először cukornádat a brit gyarmatokra 1751-ben. Arról nem is beszélve, hogy az 1700-as évek végén francia kereskedők a haiti szigetén, rabszolgákkal kitermelt cukornádat exportáltak Amerikába, ahol aztán olyan gyárakban dolgozták fel a növényt, ahol szintén rabszolgák dolgoztak. Ergo a cukor a rabszolgatartó idők rossz emlékét idézi.

A szerző végül azzal koronázta meg szellemi ámokfutását, hogy az almás pite tetejére helyezett, négyzethálós tésztarács, ami a frissen készült sütemény gyorsabb hőleadását szolgálja, valójában nem más mint kulturális kisajátítás, mivel az őslakos indiánok már az európaiak érkezése előtt is viseltek kockás, úgynevezett gingham mintázatú ruhadarabokat.

Bármilyen furcsa, de a Guardian internetes kiadásában megjelent cikk kapcsán komoly vita alakult ki a nagy közösségi oldalakon arról, hogy az almás pite tényleg a rasszizmust hirdeti-e. Egy marginális kisebbség egyetértett a Raj Patel által leírtakkal, a többség viszont körberöhögte az irományt.

Volt, aki gúnyosan úgy fogalmazott, hogy „az almás pite nagyon sok problémát okoz az amerikai népnek: Fenntartja a patriarchális társadalmat és a cisz heteronormatív elnyomást.”

Megint más csak annyit tudott hozzáfűzni a dologhoz, hogy „a Guardian szerint most már az almás pite is rasszista. Ezek az emberek elmebetegek.”

Az almás pite egyébként már évszázadok óta az amerikai kultúra egyik meghatározó szimbóluma. Az ország első szakácskönyve, az 1796-ban megjelent American Cookery például két pite receptet is tartalmazott. A II. világháború során pedig az amerikai katonák körében népszerűvé vált az „édesanyámért és az almás pitéért” felkiáltás, mielőtt csatába indultak.