RETRO RÁDIÓ

Enyhítik a koronavírus terjedése elleni intézkedéseket Csehországban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 29. 12:40

Csehországban csütörtökön feloldják a koronavírus terjedése elleni óvintézkedések egy részét – jelentette be Jan Blatny egészségügyi miniszter a cseh kormány vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.

A döntés értelmében bizonyos korlátozásokkal kinyithat az összes üzlet, vendéglő, és működhetnek a szolgáltatások. Az üzletek látogatóinak számát úgy korlátozzák, hogy 15 négyzetméterre jusson egy vásárló. A vendéglők az össze férőhelyük felét használhatják, és négy személyre kell korlátozni az egy asztalnál ülők számát. A nagy bevásárlóközpontokban lévő vendéglátóipari egységek azonban továbbra is zárva maradnak, ételt csak elvitelre adhatnak ki.

Megszűnik az éjszakai kijárási tilalom és emelkedik a kültéri közösségi rendezvényeken engedélyezett résztvevők száma a jelenlegi hatról ötvenre. Az arcmaszkok általános használata csütörtök után is érvényben marad.

A kormány döntése az iskolákat nem érinti. Az általános iskolások ugyan visszatértek az iskolapadokba, de a negyedik kockázati sávnak megfelelő óvintézkedések mellett – erősítette meg az oktatásügyi tárca.

A hagyományos karácsonyi vásárokat a kormány nem tiltotta be, de megrendezésüket nem ajánlja. Prága és néhány más nagyváros illetékesei már közölték, hogy a karácsonyi vásárokat nem rendezik meg.

Az istentiszteleteken, lakodalmakon és temetéseken ezentúl már 30 személy vehet részt.

A múzeumok és a galériák kinyithatnak, de korlátozniuk kell a látogatók számát. A mozik és a színházak továbbra is zárva maradnak.

Fotó: Shutterstock

A kormány annak alapján hozta meg döntését, hogy a járvány kockázati tényezője a százpontos skálán, amelyben minden 20 pontos sáv bizonyos óvintézkedéseknek felel meg, már hét napja 57 ponton van, ami a harmadik kockázati sávnak felel meg. Az érvényben lévő óvintézkedések eddig a negyedik sávnak felelnek meg. Csütörtöktől az enyhébb, a harmadik sávnak megfelelő óvintézkedések lépnek életbe. A szabályok szerint a hatóságok akkor változtatnak az óvintézkedésen, ha a kockázati szám egy hétig az alacsonyabb, vagy három napig a magasabb sávba kerül.

Csehországban december 12-ig szükségállapot van érvényben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.