RETRO RÁDIÓ

Kislányát bocsátotta áruba, majd végig nézte megerőszakolását a szörnyeteg anya

Kislányát bocsátotta áruba, majd végig nézte megerőszakolását a szörnyeteg anya
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 19. 20:45

Elaltatta, majd playboy ruhába öltöztette kislányát, hogy pénzt keressen rajta.

Brutális dolgokat tett saját lányával egy nő. A mindössze 9 éves gyereket Playboy magazinba illő ruhába öltöztette, majd többször is végig nézte, ahogy egy pedofil megerőszakolja.

Az ausztrál aranyparton élő szülő a szexuális bántalmazások vádját tagadta, nem volt hajlandó elfogadni a bíró ítéletét, sőt még ki is kérte magának, hogy „ezek meg sem történtek!”.

A southporti kerületi bíróság információi szerint a nő gyermekét egy éven keresztül minden második nap áruba bocsájtott egy ismerősének 2014 májusa és 2015 májusa között. Várhatóan 10 év börtönbüntetéssel fog fizetni kegyetlen tettéért – írja a The Sun.

A kislány többször is arraébredt, hogy pedofilok másznak rá, miközben nyuszi fül volt rajta és fekete csipke alsónemű. A történtek akkor láttak napvilágot, amikor a gyerek naplója pszichológusa kezébe került, aki rögtön értesítette a rendőrséget.

A jegyzetekből az is kiderült, hogy az anyja általában egy ismeretlen itallal kínálta, amitől elaludt, majd már az aktus közben tért magához. Sőt egyszer a bántalmazás közben, az anyja még a kezeit is lefogta.

A kislány a bírósági tárgyaláson elárulta, hogy minden egyes alkalommal más más férfi erőszakolta meg, akik rendszeresen fizettek az anyjának.

A gyerek édesapja ez idő alatt végig börtönbüntetését töltötte kábítószer használat miatt.

A tárgyalás során a kislány annyira rossz elmeállapotba került, hogy megpróbált öngyilkos lenni. Jelenleg a Brisbane-i kórházban ápolják.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.