Létrehozva: 2020.08.17.

Gyereksikoly riasztotta fel a szomszédokat, holtan találták a 10 éves fogyatékos kisfiút

Már nem tudták megmenteni a gyerek életét, akit gyakran láttak magányosnak a környékbeliek.

A tízéves kerekesszékes kisfiút holtan találták szülei a saját házukban London nyugati részén.

A szomszédok vallomása szerint az éjszaka közepén riadtak fel a gyerek sikolyára. Röviddel később, 10 peccel hajnali három körül riasztották a rendőrséget, hogy nézzék meg, mi történhetett a kiskorúval, ám a a kiértező járőrök már holtan találtak a kisfiúra – írja a Mirror.

„Úgy hangzott, mint egy rövid sikoly a szomszédban. Biztosan egy gyerekhez tartozott. Épp csak addig tartott, hogy felébredjek” – nyilatkozta a szomszédban élő 73 éves Keith Grindrod.

„A gyerek kerekesszékes volt, és meglehetősen súlyos fogyatékkal kellett élnie” – tette hozzá az elhunyt fiú szomszédja.

Egy másik szomszéd, a 34 éves Gillian Fisher elmondta a külföldi sajtónak, hogy gyakran látta magára hagyva a fiút a ház előtt, néhányszor pedig egy furgon vitte el.

A rejtélyes esettel kapcsolatban a rendőrség nem árult el több információt, csupán annyit, hogy az esettel kapcsolatban egy 40-es éveiben járó nőt őrizetbe vettek, akit jól ismert az elhunyt 10 éves kisfiú.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek