RETRO RÁDIÓ

Horror: megölte 2 éves kisfiát, majd egy templomi kukába dobta a holttestét

Horror: megölte 2 éves kisfiát, majd egy templomi kukába dobta a holttestét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 10. 19:40

A drogfüggő asszony később beismerte szörnyű tettét.

Letartóztattak egy texasi nőt, miután egy templom melletti kukában holtan találták a kisfiát.

A gyermekre azután találtak rá, hogy gondviselője bejelentette az eltűnését. Az anya vallomása szerint a két éves kisfiúnak akkor veszett nyoma, amikor kiment a mosdóba.

A 35 éves Laura Sanchezt korábban eltiltották mind a hat gyermeke gondozásától, mert közismerten kábítószerfüggő volt. Később a kihallgatás során beismerte, hogy köze volt a kicsi Frankie elrablásához. Sőt a rendőrségi nyomás alatt megtört, és bevallotta hova rejtette halott fiát.

Sanchez felügyelete alatt, még csütörtökön elhunyt a kisfiú, akinek holttestét további két napig a házban tartotta, mielőtt kidobta volna a templom melletti kukába – írja a WFTV.

Nem tudni miért, de Laura a falhoz vágta gyermekét, aki azonnal életét vesztette. A halottkém további sérüléseket is felfedezett a kicsi testén: három bordája eltört, a karja, a keze súlyosan károsodott, a homlokcsontja bezúzódott, fejbőrén, homlokán tompa tárgytól származó ütésnyomok sokaságát észlelte.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.