RETRO RÁDIÓ

Vádat emeltek a már 130 bűncselekményt elkövető 15 éves fiú ellen

Police Arrest Terror Suspect Jaber Al-Bakr
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 05. 25. 06:50

Vádat emelt a gerai bíróság az ellen a három fiatal migráns ellen, akik az év elején leszúrtak két német járókelőt. Az elsőrendű vádlott mindössze 15 éves, de már így 130 bűncselekmény elkövetése miatt gyűlt meg a baja a hatóságokkal.

A németországi Gera nevű város bíróságának szóvivője megerősítette, hogy a 15 éves szíriai bevándorlót emberölés kísérletével vádolják, míg két társának – egy 19 éves iráni és egy 21 éves afgán migránsnak- súlyos testi sértés miatt kell felelnie. A trió még február 10-én éjjel került összetűzésbe két német férfivel. A vita során a migránsok kést rántottak, és többször megszúrták a 28 éves és 34 éves férfiakat. Mindkettőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életüket. A német sajtóban megjelent információk szerint az ügyészség sokáig csak súlyos testi sértésként kezelték az ügyet. Ez nagy felháborodást keltett az áldozatok családjának körében. Végül emberölési kísérlet miatt emeletek vádat a az elsőrendű vádlottal szemben.

Képünk illusztráció
Fotó: GettyImages

Mindhárom vádlottnak volt már dolga a rendőrséggel, a szíriai Mohammad D. lelkén legalább 130 kisebb-nagyobb bűncselekmény elkövetése szárad. Ezek között szerepel betörés, súlyos testi sértés, rongálás, lopás és fegyveres rablás egyaránt.

A tinédzser korú migráns összesen egy évet ült előzetes letartóztatásban, majd tavaly márciusban két év nyolc hónapnyi börtönbüntetésre ítélték. A büntetést azonban felfüggesztették, és Mohammad D. szabadon távozhatott. A felfüggesztésre azért került sor, mert bár az orvosi vizsgálatok szerint a fiú a bűncselekmények elkövetésekor (2017/2018) elmúlt 14 éves, egy valahonnan előkerült szíriai útlevélben 2005. január elsejei születési dátum szerepel. Vagyis kiskorú volt az irat szerint a fiú még 2018-ban is, így nem büntethető. Sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy egy kétes hátterű dokumentum nagyobb benyomással bír a bíróságnál, mint egy elismert orvos szakértő véleménye. A fiúnak ráadásul nyolcezer eurós (kb. 2,8 millió forint) kártérítést ítéltek meg a jogtalan fogva tartás miatt.

Az ügyészség most azt vizsgálja, hogy a különösen veszélyesen viselkedő fiút börtönbe kell-e zárni, vagy pszichiátriai kezelésre kell-e ítélni. Felmerült ugyanis, hogy Németországba érkezésük előtt olyan háborús dolgokat élt át Szíriában, amely komolyan traumatizálhatta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.