Létrehozva: 2020.05.17.

Olaszországban március 9. óta a legkevesebben haltak meg

Száznegyvenöttel emelkedett a koronavírus-fertőzés szövődményeiben eddig elhunyt betegek száma egy nap alatt Olaszországban a polgári védelem vasárnap esti adatai szerint, március 9. óta a legkevesebben haltak meg egy nap leforgása alatt.

Olaszországban eddig több mint 225 ezer embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 vírus, közülük majdnem 32 ezren haltak meg. A gyógyultak száma átlépte a 125 ezret.

Az aktív fertőzöttek száma több mint ezernyolcszázzal csökkent, majdnem ugyanannyival, mint egy nappal korábban, és elérte a 68 351-t. Több mint 57 ezren házi karanténban vannak, 762-re csökkent a kórházak intenzív osztályain kezeltek száma. Az északi Valle d'Aosta és a déli Calabria tartományban az utóbbi huszonnégy óra alatt egy fertőzöttet sem diagnosztizáltak.

Fotó: AFP

A gócpont Lombardiában 69-re emelkedett a halottak napi száma a korábbi 39-ről. A diagnosztizált fertőzöttek száma a korábbi 399-ről 326-ra csökkent, ebből 110-t Milánóban szűrtek. A középolasz Lazio tartományban egy nap alatt ötvennel emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma, köztük 18-an ugyanazon a temetésen betegedtek meg.

Hétfőtől újranyit a március 11. óta országosan leállított kereskedelem, vendéglátás, idegenforgalom, kulturális élet, valamint a templomok is. Majdnem egymillió vállalkozásról van szó, és a számítások szerint majdnem négyszázezer alkalmazott nem fog tudni azonnal visszatérni dolgozni. Az üzletek a hétfő délelőtti órákban húzzák fel ismét redőnyeiket, mivel a reggeli csúcsforgalom enyhítésére több városban a megszokottnál későbbi nyitást rendeltek el. Az olaszok most először hagyhatják el lakókörzetüket engedély nélkül, találkozhatnak ismerőseikkel, vendéget fogadhatnak lakásukban, de a házibulik továbbra is tilosak.

A zárt helységekben – például a Szent Péter-bazilikában – legfeljebb 200 személy, szabadtéren maximum ezer ember tartózkodhat egyszerre. A személyek között biztonsági okokból betartandó távolságot templomokban, éttermekben és strandokon egyaránt egy méterre csökkentették. Kötelező a szájmaszk viselete.

Virginia Raggi, római főpolgármester óvatosságra szólította fel a lakosságot: „a távolság tartásával fogjunk most össze” jelszóval szorgalmazta az óvintézkedések betartását, hangsúlyozva, hogy máskülönben az utóbbi több mint két hónap erőfeszítései semmisülnek meg. Giuseppe Sala milánói polgármester a dóm tetején forgatott videóüzenetben Szűz Mária oltalmát kérte, kijelentve, hogy a helyzet a városban továbbra is „törékeny”, emlékeztetve a Lombardiában elhunyt több mint 15 ezer emberre.

Hétfőtől Róma lakosai például felkereshetik a húsz kilométerre található tengerpartot, de a tartományok közötti mozgás csak június 3-tól lesz engedélyezett. Az újraindulás utáni óvintézkedések országosak, de minden tartomány tovább enyhítheti vagy szigoríthatja a rendelkezéseket a járványgörbe további alakulása szerint, melyet az egészségügyi hatóságok is folyamatosan ellenőriznek.

Vincenzo De Luca, a déli Campania kormányzója bejelentette, hogy a régióban nem indul újra az élet hétfőtől, nem nyitnak ki az éttermek és üzletek. Arra hivatkozott, hogy a tartomány kapja a legkevesebb egészségügyi támogatást a római kormánytól, ezért nem kockáztathatják a fertőzés terjedését. Hozzátette, hogy megnyugtató járványadatok nélkül június 3-től sem nyitja újra a tartomány határait a máshonnan érkezők előtt.

A korlátozások utolsó vasárnapján máris megteltek a városok utcái, terei és parkjai. Volt, ahol nem mindenki viselt maszkot, és az emberek sokaságában a közösségi távolságtartás sem bizonyult könnyűnek az olaszok számára. Az olaszok vasárnap estig az utcákon sétáltak, beszélgettek a rendkívüli jó időben, a fagylaltozók, kávéházak előtt egymástól szétszórva álltak, és „kiszabadultak” a gyerekek és a fiatalok is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Laktató és megfizethető csirkés brassói nem csak hó végére

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!