RETRO RÁDIÓ

Arcon harapta védekezni próbáló áldozatát a 16 éves szexuális ragadozó

AfD federal party conference - protests
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 05. 25. 22:49

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a 23 éves fiatal nőt, akit egy szomáliai migráns zaklatott és brutálisan bántalmazott.

A németországi Mühlacker nevű település egyik társasházából riasztották a lakók a rendőrséget, mert a hétvége egyik éjszakájának kellős közepén hangos sikoltozásra ébredtek. A kiérkező rendőröknek be kellett törniük a lakás kulcsra zárt ajtaját. A járőrök egy erősen vérző fiatal nőt és egy 16 éves szomáliai migránst találtak a lakásban. Az elsődleges információk szerint a tinédzser korú afrikai bevándorló szexuális együttlétre akarta kényszeríteni áldozatát, aki azonban hevesen védekezett.

Képünk illusztráció
Fotó: Getty Images

A 16 éves szomáliai az elutasítástól olyan erőszakossá vált, hogy többször ököllel megütötte a nőt, majd még az arcába is beleharapott.

A 23 éves áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba, míg a szomáliai elkövetőt előzetes letartóztatásba helyezték. A gyanúsított nem tett vallomást, a megtámadott nő pedig még nincs kihallgatható állapotban, így a hatóságok egyelőre nem tudják az eset pontos részleteit. A német lapok is csak találgatnak, hogy az afrikai fiatal hogyan jutott be a nő lakásába, mint ahogy az is homályos egyelőre, hogy a ismerték-e egymást korábbról.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.