RETRO RÁDIÓ

Koronavírus: Csökkent a halottak száma Olaszországban

Koronavírus: Csökkent a halottak száma Olaszországban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 26. 22:00

Most először csökkent háromszáz alá március 15. óta az új koronavírus-járvány halálos áldozatainak egy nap alatti száma Olaszországban, és így elérte a 26 644-t – közölte vasárnap este az olasz polgári védelmi hatóság. Az aktív fertőzöttek száma több napi csökkenés után ismét emelkedett.

A halottak száma egy nap alatt több mint százötvennel csökkent 260-ra a korábbi 415-ről. A tendenciát a hétfői adatok erősíthetik meg, mivel a most közölt halálozási adatok nem teljesek az április 25-i nemzeti ünnepen hiányosan végzett regisztráció miatt.

Fotó: Shutterstock

Az aktív fertőzöttek száma országosan 256 beteggel emelkedett, miközben egy nappal korábban 680-nal csökkent a számuk. Hat napja most először emelkedett ismét az aktív fertőzöttek száma. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 106 103-nak felel meg. A betegek több mint nyolcvan százaléka házi karanténban tartózkodik, mivel enyhe tüneteket mutat vagy tünetmentes. Az intenzív osztályokon kezeltek száma kétezerkilencre süllyedt az egy hónappal ezelőtti több mint négyezerről. A gyógyultak létszáma meghaladta a 64 ezret. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 197 675-t.

A gócpont Lombardiában 920-szal emelkedett a szűrt fertőzöttek száma az egy nappal ezelőtti 713 után. Az egy nap alatt szűrt betegek felét Milánó városában regsiztrálták. A halottak száma 56-ra csökkent a huszonnégy órája mért 163-hoz, a pénteki 166-hoz és a csütörtöki 200-hoz képest. A tartományban 72 ezer felett van a diagnosztizált fertőzöttek száma, a halottaké 13 ezernél magasabb.

„Ha szeretitek Olaszországot, továbbra is be kell tartanotok a társadalmi távolságtartást” – szólította fel a lakosságot Giuseppe Conte kormányfő vasárnap esti sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy nagyon hosszú és nehéz időszak következik, melyben a gazdasági újraindulást a „járvánnyal való együttéléssel” kell egyeztetni.

Május 4-től továbbra is csak indokolt esetben lehet elhagyni a lakókörzetet, engedélyezett lesz a nem együtt élő családtagok találkozása, de továbbra is tilos a közösségi gyülekezés. Engedélyezik a profi sportolók egyéni edzését, valamint a temetéseket, legfeljebb tizenöt résztvevővel. Újraindul a kézműves ágazat és az építőipar.

Május 18-től indul újra a kereskedelem, megnyitják a múzeumokat, könyvtárakat, valamint újraindulhatnak a professzionális csapatsport edzései. Június 1-jétől nyitják újra a presszókat, éttermeket, fodrászatokat, kozmetikai szalonokat.

„Nagyon óvatosan kell oldanunk az óvintézkedéseket, tudva, hogy akármikor ismét felfelé ívelhet a járványgörbe” – jelentette ki Giuseppe Conte.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.