RETRO RÁDIÓ

166 ezer menedékkérelmet nyújtottak be tavaly a német hatóságokhoz

166 ezer menedékkérelmet nyújtottak be tavaly a német hatóságokhoz
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 01. 13. 21:30

Bár ez a szám alacsonyabb a 2018-ban regisztráltnál, de még így sokkal több, mint a migrációs válság előtt. A menedékkérelmek 20 százalékát egy éven aluli kisbabák nevében nyújtották be.

A német belügyminisztérium tájékoztatása szerint tavaly egészen pontosan 165.938 menedékkérelmet nyújtottak be országosan a hatóságokhoz. Ebből 142 ezren próbálkoztak első alkalommal, a többiek egy már elutasított kérelem után, új történettel álltak elő. A tárcavezető elégedetten nyugtázta, hogy az összes menedékkérő száma csökkent 2018-hoz képest. Azonban, ha alaposabban megnézzük az elmúlt évek számait, akkor azt láthatjuk, hogy a 166 ezer kérelem még mindig sokkal több annál, mint ahányan a migrációs válság, vagyis 2014 előtt kértek menedéket Németországban.

Képünk illusztráció

A kétezres évek elején többször is előfordult, hogy 30 ezer alatt maradt a menedékkérők száma.

Szintén megdöbbentő részlet, hogy a 142 ezer első kérelemből 31 ezret, vagyis több mint az egy ötödét egy éven aluli babák nevében nyújtották be a szüleik. Ez úgy lehetséges, hogy a migránsok megérkezése után nem sokkal szült az édesanya, és a már Németországban született gyermeknek szeretnének menekültstátuszt szerezni. A minisztérium adatai szerint Németországban 350 ezer illegális bevándorló tartózkodik. Ez a szám azonban nem fedi teljesen a valóságot, mivel tömegével lehetnek olyanok, akik illegálisan léptek be az országba, és nem vették fel a kapcsolatot egyetlen hatósággal sem.

Ezeknek az illegális bevándorlóknak a számát megbecsülni is nagyon nehéz, erre vonatkozóan a belügyi tárca sem bocsátkozott találgatásokba.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.