Létrehozva: 2019.11.11.

A lengyel kormány történelemhamisítással vádol egy világháborús sorozatot

A Mateusz Morawiecki vezette lengyel kormány szerint a Netflix Treblinka Rettegett Ivánja című sorozata gyilkosnak állítja be a lengyel népet.

A Netflix nevű amerikai streaming szolgáltató készített egy dokumentumfilm-sorozatot Ivan Demjanjuk ukrán származású náci háborús bűnös életéről, aki többek között a Triblenkai haláltábor egyik lágerőre volt.

 

A „Triblenka Rettegett Ivánja” című sorozat első részében feltűnik Lengyelország mai térképe, amelyen a szerkesztők feltüntettek 8 darab II. világháborús náci haláltábor – köztük Treblinkát is. A pár másodpercig látható ábra miatt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő tiltakozását fejezte ki, ugyanis szerinte a térkép azt sugallja, hogy a lengyeleknek köze van a náci megsemmisítőtáborokban elkövetett emberiség ellenni bűncselekményeknek – írja egy angol nyelvű lengyel hírportál.

„Nem felel meg a valóságnak, hogy a németek által megszállt Lengyelország területén, illetve az országnak a Harmadik Birodalomhoz csatolt részein létrehozott náci német lágereket egy mai térképen ábrázolják. A térkép megtéveszti a nézőket, mivel azt sugallja, hogy Lengyelország felelős volt a haláltáborokban elkövetett bűntettekért. Hazám akkor független államként nem is létezett, a táborokban lengyelek millióit is meggyilkolták. A térkép nem más, mint a történelem újraírása.„

- fogalmazott Morawiecki a közösségi oldalán. A lengyel kormányfő a nyílt levelében arra szólította fel a sorozatot gyártó amerikai cég igazgatóját, hogy javítsák ki a félrevezető térképet, illetve azt, hogy a nézőket tájékoztassák a hibáról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért