RETRO RÁDIÓ

Nem tudta feldolgozni testvére halálát, öngyilkos lett a 17 éves lány

Nem tudta feldolgozni testvére halálát, öngyilkos lett a 17 éves lány
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 10. 07. 10:15

Az erdõben találták meg a fiatal lány holttestét.

A 22 éves Joana Burnst azután halt meg, hogy extasy-t vett be, húga, a 17 éves Marcia Burnst pedig azért vetett véget életének, mert nem tudta feldolgozni nővére halálát.

Bár a két lány a szülők válása után külön háztartásban élt, nagyon közel álltak egymáshoz, a lehetőségekhez képest gyakran találkoztak. Joana korábban nem élt tudatmódosító szerekkel, de, mikor a diplomája megszerzését ünnepelte barátaival, MDMA-t vett be. A hajnali órákban rohamot kapott, kórházba szállították, ahol már nem tudták megmenteni.

Húga, Marcia Angliába repült a nővére temetésére, aztán hazament apjához Stockholmi otthonukba. A lányt mélyen megrázta nővére halála. Az apja keresett neki egy terapeutát, hogy segítsen feldolgozni a gyászt, viszont az első találkozó előtt két nappal a 17 éves lány kisétált az iskolából óraközi szünetben, és az otthonához közeli erdőben végzett magával.

A lányok édesanyja azért osztotta meg a történetét a nyilvánossággal, hogy felhívja a figyelmet az olcsó drogok veszélyeire. Joana egyetemén két fiatalt letartóztattak drogterjesztésért - írta a Daily Mail.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.