RETRO RÁDIÓ

Nagy bajban van Merkel, nehéz hetek várnak rá

Nagy bajban van Merkel, nehéz hetek várnak rá
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 12. 25. 19:00

Az egész világ Németországra figyel: Angela Merkel egy hetet adott magának arra, hogy kirántsa az országát a politikai bizonytalanságból - nem lesz könnyû dolga!

A negyedik ciklusát kezdő kancellárnak ugyanis a Martin Schulz vezette Szociáldemokrata Párttal (SPD) kell megegyeznie, különben Kereszténydemokrata Uniója (CDU) kisebbségbe szorul a Bundestagban, Merkelnek pedig ilyen helyzetben nagyon nehéz lesz kormányoznia. Ugyanis ha nincs egyezség, előbb-utóbb új választásokat kell kiírni, amit senki sem szeretne.

 

Schulzék azonban kéretik magukat, a két fél nem nagyon közeledik a megegyezéshez, amelynek végső határideje január közepe lesz. Igaz, legutóbbi tárgyalásuk után azt közölték, hogy a párbeszéd a kölcsönös bizalmon alapult – szép szavak, csak az eredmény hiányzik.

Ha nincs alku, az nem csak Németországnak fog fájni: Merkel már hosszú évek óta az EU „nagyasszonya”, nem egyszer az ő közbelépése mentette meg a közösséget a válságtól – bár máskor pedig ő maga lökte bele a káoszba az uniót. Az „új fiú”, Emmanuel Macron is Merkelben látja legfőbb szövetségesét, vele szeretné megreformálni a szenvedő, repedező közösséget, de ha a Muttit leköti az otthoni politikai káosz és a belháború egy EU-ellenes „szövetségessel”, akkor a reformoknak is búcsút inthetnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.