RETRO RÁDIÓ

Több mint tízszeresére nőtt  a késelések száma Németországban

Több mint tízszeresére nőtt  a késelések száma Németországban
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2017. 11. 22. 05:00

A legtöbb esetet Berlinben jegyezték fel, de nagyon súlyos a helyzet Brémában és a környékén is. A rendõrség és a média nem szokta közölni a tettesek nemzetiségét.

Nem csupán a nemi erőszak és annak kísérlete növekedett a bevándorlással együtt Németországban, hanem ugrásszerűen megnőtt a késelések száma is – írta a Gatestoneinstitute.org.

Jellemző, hogy

míg a „boldog békeidőknek” számító 2007-ben csupán 300, késsel elkövetett támadást regisztráltak,  idén, októberig 3500 ilyen eset volt, tavaly egész évben pedig 4000!

A legtöbb ilyen bűncselekményt Berlinben követik el. Neukölln negyedében a késelés a napi élet részévé vált. Súlyos a helyzet Brémában és Bremerhavenben is. A Berliner Morgenpost szerint a német fővárosban elkövetett összes bűncselekménynek legalább 45%
-áért a migránsok voltak a felelősek 2016-ban.

A fenti városok után következik Bielefeld, Bochum, Bonn, Köln, Dortmund, Düsseldorf belvárosa és Essen – ahol a legtöbb késes támadást elkövették. A bűnözők mindent használtak, amit csak lehet: kést, fejszét, bozótvágó kést azaz machetét.

Nem voltak “tipikus” helyszínek. Szinte mindenhol támadtak már ezekkel az eszközökkel.

Vidámparkok, bicikliutak, szállodák, közterek, tömegközlekedési eszközök, éttermek, iskolák, szupermarketek és pályaudvarok – mind-mind az agresszív támadások színhelyei voltak már.

A rendőrség többször is bevallotta, hogy nem bírnak a rengeteg üggyel, és a késelések kivizsgálása – kivéve, ha az halállal végződik – nyilván csak az annál súlyosabb esetek után következik. A német média általában nem is jelenti a késsel elkövetett bűncselekményeket. Ha igen, azokat „elszigetelt incidensekként” írja le, amelyeknek nincs közük a tömeges bevándorláshoz, és ezért eltitkolja az elkövetők nemzetiségét is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.