RETRO RÁDIÓ

Ez lett volna a választások végeredménye, ha Merkel nem indul

Ez lett volna a választások végeredménye, ha Merkel nem indul
WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 10. 12. 09:30

A CDU vezetõsége - Merkel háta mögött - állítólag készíttetett egy közvélemény-kutatást, amibõl azt szerették volna megtudni, hogy milyen eredmény értek volna el a kancellár nélkül.

A választások rendben lezajlottak szeptember végén, és mindenki levonta a konklúziót, hogy a CDU 8,5 százalékkal kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt.

A német Bild napilap birtokába jutott információk szerint a CDU választmánya éppen ezért kíváncsi volt arra, hogy ha nem Angela Merkel indul a CDU színeiben a kancellári posztért, akkor milyen eredményt értek volna el. A reprezentatív közvélemény-kutatással megbíztak egy céget, mindezt viszont úgy, hogy Merkelnek egy szót sem szóltak róla.

A felmérés eredménye sokakat meglepett.

Ezek szerint támogatóik 13 százaléka biztosan máshova szavazott volna, ha nem Angela Merkel áll a párt élén - írja a Bild.

De az is kiderült, hogy egy másik kancellárjelölttel kb. 20 százalékot nyerhettek volna. Ennyien szavaztak át a szabad demokrata és a bevándorlóellenes Alternatíva Németországért pártokra, csak azért, mert úgy gondolták, Merkel neve mellé sosem tesznek többé x-et.

A számok tehát azt mutatják, hogy Merkel nélkül több szavazatot kaphatott volna a CDU, persze azt nem lehet tudni, hogy a „Mutti” helyett kit indítottak volna, és ő mennyire nyerte volna el a szavazók szimpátiáját.

A párton belül egyre hangosabbak azok az erők, akik vagy azt követelik, hogy Angela Merkel radikálisan változtasson a menekültpolitikáján, vagy - a párt további népszerűség- vesztésének megelőzése érdekében - a kancellár utódját mihamarabb meg kell találni. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.