RETRO RÁDIÓ

Trump bókolt Macron nejének, de nem csak ezért ment Párizsba

Trump bókolt Macron nejének, de nem csak ezért ment Párizsba
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 07. 14. 23:00

A fiatal francia elnököt találták a szakértõk a párizsi találkozó gyõztesének, Trump pedig meglepõ kijelentést tett: talán még a klímaegyezménybõl sem lépteti ki az amerikaiakat.

Nagy várakozások előzték meg Donald Trump párizsi látogatását. És nem véletlenül.

Sok minden terítékre került a két politikus között, közös sajtótájékoztatójuk legváratlanabb eleme az volt, hogy Trump közölte: bármi megtörténhet a párizsi klímaegyezménnyel kapcsolatban – tehát akár maradhatnak is.

Mikor Trump korábban bejelentette, hogy kihátrál a megállapodásból, arra hivatkozott, hogy a feltételek teljesítése károsan hat az amerikai gazdaságra és a munkavállalókra, hiszen rengetegen dolgoznak a széniparban. Most is ezzel hozakodott elő, de Macron gyorsan elvágta a menekülőútját:

„Tiszteletreméltó, hogy védi a munkahelyeket, de ez összeegyeztethető a párizsi egyezménnyel. A változások nem azonnal és mindennemű előkészítés nélkül történnének, ezeket mind bejelentjük, de közös érdekünk, hogy ezekről a kérdésekről még tárgyaljunk”

– mondta a francia elnök az amerikai aggályokra.

 

Emellett a két elnök a nizzai merénylet egyéves évfordulóján megerősítette, hogy közösen harcolnak majd a terrorizmus ellen.

 

Az amerikai elnök Párizsban sem hazudtolta meg önmagát, ezúttal a francia First Lady-t, a 64 éves Brigitte-et sikerült sajátos módon köszöntenie:

„Nagyon jól néz ki, gyönyörű!”

körvonalazta az egykori drámatanárnő alakját, majd a nő diákjából lett férjének is megismételte elismerő és kissé szexista véleményét.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.