RETRO RÁDIÓ

Elhunyt a legendás filmrendező gyilkosa

Elhunyt a legendás filmrendező gyilkosa
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 07. 21. 13:10

A rák vitte el Pasolini gyilkosát.

40 évvel ezelőtt halt erőszakos halált Pier Paolo Pasolini olasz író és filmrendező. Gyilkosa, Pino (Giuseppe) Pelosi csütörtökön követte őt a halálba - írja az MTI.

Az egykori utcagyerek 58 éves korában halt meg rákbetegségben egy római kórházban - jelentette az olasz média.

Pelosi az 1974-ben történt rejtélyes gyilkosság kulcsfigurájaként volt ismert. Az akkor prostituáltként pénzt kereső 17 éves Pelosi a Róma melletti Ostiában találkozott a rendezővel, ahol később egy futballpályán megtalálták  Pasolini holttestét. Vallomásában Pelosi azt mondta, a rendező megpróbálta megerőszakolni, ezért ő védekezésül végzett a 36 éves férfival.  Mint mondta, tette elkövetése során nem voltak bűntársai.

Pelosit elítélték, 9 évig volt börtönben. A nyomozók viszont kezdettől fogva kételkedtek abban, hogy egyetlen elkövető ilyen súlyos sérüléseket okozhatott az áldozatnak. A tetthelyen olyan ruhadarabokat és lábnyomokat is találtak, amelyek nem tartoztak egyikőjükhöz sem. Majd egy 2006-os interjúban Pelosi bevallotta, hogy még két másik személy is volt a tetthelyen, de nem merte bevallani. Egy 2010-ben a bíróság előtt tett vallomásában pedig teljesen ártatlannak vallotta magát, szavai szerint a brutális gyilkosságért legalább hat ember tehető felelőssé: három autóval és egy motorral hajtottak át az áldozaton. Azt is elmondta, hogy sötétben nem látta a támadók arcát.

A rendező halálos fenyegetéseket kapott szélsőjobboldali szervezetektől utolsó filmje, a Salo, avagy Sodoma 120 napja miatt, amelyben élesen bírálta a Mussolini-diktatúra 1944-1945-ös időszakát. A feltételezést azonban, hogy Pasolinit politikai okokból ölték meg, soha nem sikerült bizonyítani.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.