RETRO RÁDIÓ

Idén már 2000 migráns veszett a tengerbe

Idén már 2000 migráns veszett a tengerbe
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 06. 22. 00:30

Óvatos becslések szerint idén már legalább kétezer ember életét követelte a földközi-tengeri átkelés, de azt sem lehet kizárni, hogy a valós szám ennél sokkal magasabb.

Az ENSZ Menekültügyi Bizottsága kedden, a menekültek világnapján adta ki statisztikáját – egy nappal azután, hogy 130 migráns belefulladt a tengerbe, miután kettétört a hajójuk.

 

Sok tragédiáról a túlélők számolnak be, akik végignézték, hogy szeretteik belefulladnak a tengerbe, vagy látták, hogy egy velük együtt induló hajó elsüllyed. A Líbiát Olaszországgal összekötő szakaszon különböző nációjú parti őrségi hajók járőröznek, de az NGO-k is jelen vannak. A líbiai őrök egyre több migránshajót fordítanak vissza, de a többség még így is kijut a nyílt vízre.

A menekültügyi bizottság szóvivője, Cecile Pouilly szerint idén már 77 ezer migráns kelt útra a tengeren – sokan háborúk és üldöztetés elől menekülnek, de sok a gazdasági okokból elinduló migráns is. A minden eddiginél nagyobb nyomásra egyre több mentőegységgel próbálnak válaszolni, de már most látszik, hogy nem bírják a feladatot. És a neheze még csak most jön: a nyár miatt még többen szállnak vízre.

A menekültügyi bizottság olyan megoldást sürget, amellyel sikerülne enyhíteni a nyomást, és le lehetne győzni az embertelen csempészeket, akiket egyáltalán nem érdekel, hogy a migránsok túlélik-e az utat, csak nyerészkedni akarnak mások szenvedésén.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.